Érkeznek a bevallási csomagok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legkésőbb a jövő hét közepén mindenki megkapja a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges csomagot. Idén csaknem 4 millió küldeményt indított útnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.


Minden adózó bevallási szokásához igazodó tájékoztatást és nyomtatványt kap. Az a több mint 600 ezer adózó, aki tavaly elektronikusan küldte el a kitöltött nyomtatványt, idén ügyfélkapus tárhelyére kap információt a teendőkről. Tehát csak az talál borítékot a postaládában, aki az előző évben papíron juttatta el az szja-bevallást a hivatalhoz.

Közülük több mint 2 millióan mindössze tájékoztatót és válaszborítékot kapnak, mert korábban a NAV honlapjáról letöltött program használatával töltötték ki a nyomtatványokat, amelyeket – miután a program ellenőrizte a bevallást – kinyomtatva adtak postára, vagy személyesen adtak le a NAV ügyfélszolgálatán. Akik most nyitnak ügyfélkaput, már az idén elektronikusan nyújthatják be bevallásukat és ezentúl elektronikusan tarthatják a kapcsolatot az adóhivatallal.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

Végeredményben alig több mint egymillió adózóhoz érkezik a teljes nyomtatványgarnitúra. A bevallási csomag minden eleme hozzáférhető a NAV ügyfélszolgálatain nyomtatott, a hivatal honlapján pedig elektronikus formában. Azok a munkavállalók, akik munkáltatójukon keresztül teljesítik bevallási kötelezettségüket, ennek igényléséről február másodikáig nyilatkozhatnak munkahelyükön.

A személyijövedelemadó-bevallás legfontosabb határidői

határidő bevalláshoz kapcsolódó teendő
február 2. Munkavállalói nyilatkozat a munkáltatói adó-megállapítási igényről. A kifizetők a 14M30-as nyomtatványon igazolják a tavalyi jövedelmet a munkavállalók részére
február 16. Az egyszerűsített – az adóhivatal közreműködésével készülő – bevallás választásáról szóló nyilatkozat beküldése a NAV-hoz
február 25. Egyéni vállalkozók, áfafizetésre kötelezett őstermelők és magánszemélyek szja-bevallása
április 30. A munkáltatói adómegállapításról szóló igazolás kiadása a munkavállalók részére
május 20. a 1453, a 1453E, a 1453ADÓNYILATKOZAT, a 14M29 (munkáltatói adó-megállapítás) jelű bevallás beküldése, rendelkezés az 1+1 százalékról

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.