Euróbevezetés – közeledik vagy távolodik?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bizonyos kritériumok alapján közelebb van, más paramétereket nézve viszont éppen távolabbra került Magyarországon a reális euróbevezetés! Miként hat a válság a kritériumok teljesíthetőségére? Egyáltalán, jó lenne az euró most nekünk?

Nincsen könnyű helyzetben az eurózóna, illetve az Európai Központi Bank (ECB). Az eurót már használó országok nehéz dilemmákkal néznek szembe az eurózóna további bővítését illetően.

Könnyítsenek-e az euró bevezetéséhez megadott maastrichti konvergenciakritériumokon? Egyáltalán mi ad nagyobb biztonságot Európának, ha minél több helyen van euró vagy ha megmaradnak az euró bevezetésének szigorú előfeltételei?

Egyáltalán van-e realitása a globális gazdasági válság idején a korábban meghatározott eladósodottsági és hiánycéloknak, hiszen most mindenki gazdaságot élénkít, bankokat ment?

Ha viszont maradnak a kritériumok, miképpen lehet mégis reális cél az unió eurózónán kívüli országainak a kritériumok elérése, hogyan maradhat a zónába törekvés valódi ösztönző, amikor mindenki egyre távolabb sodródik a teljesítéstől?

A válság közelít és távolít

„Messze van még Sárospatak bátyám?” – kérdezi a viccben a lovas kocsira felkéredzkedő vándor. „Nincs messze” – dörmög a hajtó. Fél óra múlva, kicsit már türelmetlenül ismét elhangzik a kérdés, „Hát most már elég messze van” – szól a csattanó.

Papíron persze az euró bevezetése iránt Magyarország továbbra is elkötelezett, és valójában választási lehetőségünk sincsen, mert mi már azzal a feltétellel csatlakoztunk az EU-hoz, hogy az euróövezethez is csatlakozni fogunk. Sajnos, abban már kevésbé lehet tisztán látni, hogy ez mikor reális.

Az euróbevezetés korábbi céldátuma folyton csúszott, egészen addig, hogy immár nincs is hivatalos céldátum. Az újabb uniós tagállamokban 2009-ben rendre 4-18 százalékos GDP-visszaesés várható, brutális állami mentőcsomagok indulnak, ilyenkor bizony az érintettek, így Magyarország is távolodik a maastrichti kritériumok egy részétől, igaz másokon éppenséggel segít a recesszió.

Ha szigorúan nézzük a szükséges követelményeket, évtizedekig esélyünk sem lenne, ha csak a megfelelő irány felvétele is elégséges lehet a belépéshez, nem vagyunk reménytelen helyzetben.

Kritériumok

A bevezetéshez hivatalosan még mindig a maastrichti konvergenciakritériumokat kell hazánknak is teljesíteni. Emlékeztetőül hogyan is szólnak a feltételek? A magyar inflációs ráta nem lehet 1,5 százalékkal magasabb, a három legnagyobb árstabilitással (értsd legalacsonyabb inflációval) rendelkező tagállam inflációs rátájának átlagánál.

A hosszú távú (tízéves) államkötvények kamatlába legfeljebb 2 százalékkal lehet nagyobb, mint a három legnagyobb árstabilitással rendelkező tagállam államkölcsöneinek átlagos kamatlába. Az éves államháztartási hiány nem lehet nagyobb, mint a GDP 3 százaléka, a bruttó államadósság pedig nem lépheti túl a GDP 60 százalékát. Végül be kell lépnünk az ERM II-be, az európai árfolyam-mechanizmusba, és úgy kell ott eltöltenünk legalább két évet, hogy eközben a forintot nem kell leértékelni, nem hagyja el a számára meghatározott árfolyamsávot.

Az ERM II-ben alkalmazott árfolyamközép, a paritás irányadó a későbbi átváltási árfolyamnál. A kereskedés árcentrumában a magyar és az uniós intézmények egyeztetése (iterációs folyamata) alakítja ki a pontos átváltási árfolyamot. Magyarország voltaképpen egyetlen kritériumnak sem felel meg, de vannak jó irányok is. Ha az aktuális makrogazdasági helyzetet nézzük, messze vagyunk az inflációs és a hitelkamatcéltól is, de ezek jó irányba változnak.

Három éve nem látott szintre csökkent már az infláció, a jegybanki alapkamat, a kötvénypiaci hozamszint. A korábbi nagy állami túlköltekezés böjtjeként itthon még azzal együtt sem szállt el a költségvetési deficit, hogy 6 százalékos GDP-visszaesést is elszenved az ország.

Mindenképpen 3 százalék felett lesz a hiány, de nem sokkal, miközben a legfejlettebb országok közül is többen 10 százalék feletti hiányokat is vállalnak a gazdaságélénkítés reményében. GDP-visszaesés, deficit és magas reálkamat idején azonban arra semmi esély sincsen, hogy az egykoron már 60 százalék alá szorított GDP-arányos adósságállomány újra visszatévedjen a kívánt szintre, lehetetlennek tűnik a 20 százalékpontos szükséges javítás.

Olyannyira lehetetlennek, hogy amennyiben ez egy szigorú szabály lenne, elindulni sem lenne érdemes, de az eurózóna megelégszik a 60 százalékosnál nagyobb adósságok esetén a tartós jó iránnyal is, vagyis a csökkentéssel.

Előszoba

Az euró előszobájába, vagyis az úgynevezett ERM II-be is beléphetnénk már, igaz erre nem látszik túl sok döntéshozói, politikai törekvés. Ki kellene ugyanis találni egy konszenzusos paritásárfolyamot, ami nagyban meghatározná a későbbi csatlakozási árfolyamot.

Ez azonban nem könnyű, de rettentő fontos. A vállalatok és a lakosság alapvető vagyoni helyzete, Magyarország hosszú távú versenyképessége, a hazai árszínvonal, a magyarok külföldi vásárlóereje mind-mind ezen múlik majd. Az összefüggések ismertek: a gazdaság versenyképessége szempontjából, a forintban eladósodott magánemberek és cégek szempontjából a minél gyengébb forintárfolyam lenne a kedvező, ugyanakkor a korábban felhalmozott lakossági vagyon, illetve az euróban történt eladósodottság visszafizetése szempontjából a minél erősebb.

Egyszerű példán, ha valakinek az euróbevezetés előtt volt tízmillió forint megtakarítása, akkor 250 forintos átváltási árfolyam esetén 40 ezer euró megtakarítással indul neki az EU-s létnek, gyengébb forint, például 280 forintos euró esetén csak 35 710 euróval.

Ha azonban valakinek forintadóssága volt, ismét tízmillió forint legyen a példa, akkor a gyenge árfolyamban érdekelt, hiszen 35710 euró adósság határozottan kevesebb, mint 40 ezres tartozás. A különböző érdekek között értelmes egyensúlyt kell majd találni. Ha azonban nem sikerül tartani az előre meghatározott paritást, akkor az ilyen probléma esetén az ERM II-ben újraindul a két év számolása.

Elavult feltételek

A kritériumok megfelelősége állandó vitatéma. Az unió tagjai közül sokan soha nem teljesítették a kritériumokat (főleg a 60 százalékban limitált államadósságot), a legfejlettebb államok nagy állami mentőcsomagjaikkal egyre távolabb kerülnek e számtól, de a kisebbektől továbbra is elvárják, hogy ezt vegyék komolyan. Ugyanakkor egy minden feltételt teljesítő gazdaság is lehet olyan állapotban, hogy túlzottan nagy kockázatot jelentene az euróövezetre nézve a beengedése (egyetlen példa, Albánia jelenleg a mutatók alapján sokkal euróérettebb, mint Magyarország).

Sokan jósolják azt, hogy az EU-hoz újonnan csatlakozott országok EMU-ba terelése miatt a sor kerülhet a maastrichti követelmények újraértelmezésére, felülvizsgálatára. Az érvek szerint, ha irreálissá válnak a nemzetközi követelmények, akkor a nemzeti kormányzatok nem erőlködnek, nem is közelítenek a kitűzött célokhoz, reálisabb feltételeket érdemes szabni.

Ebben lehet igazság, de azért minden olyan pénzügyminiszter vagy kormányfő, amelyik pusztán egy nemzetközi szabály miatt tesz lépéseket az alacsony infláció, az alacsony államháztartási hiány, a kisebb adósság és a könnyebben finanszírozható adósság érdekében, az alkalmatlan a posztjára.

E célok ugyanis a nemzetgazdaság és a növekedés miatt fontosak. Különben elég lenne az a magyar közelmúltunkban is felbukkanó gyakorlat, amely nem a célok elérésére, hanem Brüsszel becsapására, a fals adatközlésre, a kreatív könyvelésekre tette a hangsúlyt. Bizony, ezzel csak magunkat csaptuk be.

Forrás: FigyelőNet

---