Év végére recesszió az amerikai gazdaságban?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fed előző elnöke, a nagy tekintélyű Alan Greenspan szerint az amerikai gazdaság az év végére a visszaesés fázisába is kerülhet. Greenspan szerint 2001. óta van fellendülés az országban és egy idő után a recessziót előidéző elemek a gazdaságban jelentkeznek és ˝már kezdjük látni is ezeket˝.

Az ex Fed-elnök szerint ilyen jelként kell értelmezni, hogy a vállalati nyereségráták már inkább stabilizálódnak, azaz nem nőnek, ami egyértelmű jele annak, hogy egy adott gazdasági ciklus a végéhez közeledik. Igaz, nagyon nehéz előre jelezni ezek alapján, mit hoz a jövő, de nem zárható ki 2007. végére a recessziós időszak beköszönte, miközben a legtöbb előrejelző beéri azzal, hogy némi lassulást jövendöl 2008. elejére. A közgazdászok amerikai szövetsége által végzett felmérés szerint a gazdasági szakemberek átlagban erre az évre 2,7 százalékos gazdasági növekedést jósolnak.

Greenspan egyelőre nem lát továbbgyűrűző gazdasági következményt az amerikai ingatlanpiac lelassulásában, de ez a piac a lelassulás szakaszát éli meg.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.