ÉVOSZ: egy év múlva lesz hatása a csoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 10+10 millió forintos otthonteremtési program hatásait csak egy év múlva lehet majd érzékelni az építési vállalkozók szerint. 


Legkorábban a jövő év eljére lehet érzékelhető hatással az új lakások építésére a most bevezetett 10+10 millió forintos otthonteremtési program – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Hozzátette: a most elinduló többlépcsős folyamat a bankoknál kezdődik, majd a terveztetéssel, engedélyezéssel, kivitelezéssel folytatódik. A használatba vehető lakások átadásával ténylegesen a statisztikákban így legkorábban 2017 elején jelenhetnek meg a hatások. 

Jelezte, hogy Budapesten és a vidéki nagyvárosokban ingatlanfejlesztő cégeknek van már több nagyobb társasház építésére előkészített és engedélyezett projektje, amit egyszerűen kivitelezőkkel versenyeztetni kell, így ott fog először növekedni az új építésű lakóingatlanok száma.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Kitért arra, hogy a konstrukció másik nagy része lesz, amikor a lakosság közvetlenül fordul megrendelésekkel építőipari cégekhez, de ennek a kivitelezési ideje hosszabb, 2017 végén készülhetnek el.

Koji László szerint a csokkal nagyjából évente 3500-4000-rel több új lakóingatlan épülhet meg, a kormányzati ciklus végéig számításaik szerint, 40 ezer lakóingatlan készülhet el. Ez lényegesen több az utóbbi években mért évi 7000 körüli új építésnél – mutatott rá. 

Az elnök szerint az ágazatban van elegendő kapacitás, és szakember az új otthonteremtési programban jelentkező megrendelések teljesítésére. A vállalkozóknak azonban jobban meg kell fizetniük a szakmunkásokat.

Koji László szerint 2016-ban nem várható, hogy az ágazatban bővül a foglalkoztatás, hanem a meglévő kapacitásokat irányítják át az új megrendelésekre. Abban az esetben, ha a kormány az új uniós ciklus pénzügyi forrásaival 2016 közepétől visszatér megrendeléseivel az építőipari piacra, nagy értékű szerződések várhatóak. 

Az 5 százalékra csökkentett áfa az új lakások építésénél fehérítheti a szektort. Ezen túl nem éri majd meg az embereknek szóbeli megállapodás alapján dolgoztatni a kivitelezőt, hanem jobb lesz írásban szerződni – tette hozzá.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.