Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Folyamatosan ellenőrzi az APEH a szüret ideje alatt az alkalmi munkavállalók foglalkoztatását Észak-Magyarországon – tájékoztatta az MTI-t az adóhatóság Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője.
Az előírások betartására, a többi között az alkalmi munkavállalói könyv helyes vezetése és a közteherjegyek beragasztására célszerű fokozott figyelmet fordítani, mivel hiányosan bejegyzés esetén az alkalmazott azonnal bejelentetlennek minősül. Ennek pedig jelentős összegű pénzbírság kiszabása a következménye – közölte Hajas Tamás.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozók, vállalkozások mellett a mezőgazdasági kistermelők és őstermelő magánszemélyek is foglalkoztatónak minősülnek, amennyiben napszámot fizetnek a munkáért. Vagyis a szőlőbirtokost, mint foglalkoztatót bejelentési és járulékfizetési kötelezettség terheli. Sőt fizetésnek minősül az is, ha az alkalmi segítő viszontszolgáltatásban részesül.
Hangsúlyozta, hogy az alkalmi foglalkoztatás az alkalmi munkavállalói könyv használatával a legegyszerűbb. Ebben az esetben ugyanis nem kell bejelentkezni az APEH-nál, csak be kell ragasztani a munkába álláskor a füzetbe a megfelelő értékű közteherjegyet.
Ezt megkönnyítendő, a könyv a kitöltésre vonatkozó tájékoztatót is tartalmazza. Ugyanakkor az ellenőrzések megkönnyítése érdekében célszerű, ha a járulék befizetését igazoló könyvet, minden alkalmi munkavállaló, magánál tartja a munkaidő alatt – közölte Hajas Tamás.
Forrás: PrivátBankár
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!