Felgyorsul az ügyintézés január 1-től


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felgyorsul a közigazgatás és az ügyintézés, 2011. január 1-jétől ugyanis naptári napokban, és nem munkanapokban kell majd megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket – tájékoztatott a honlapján a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

A fővárosi és megyei kormányhivatalokhoz kapcsolódó törvénymódosításokról szóló javaslat tartalmazza a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatások esetén alkalmazandó határidőkre vonatkozó törvény módosítását, amelynek tervezetét a közigazgatási tárca készítette elő.

A tervezet szerint az egyes eljárási határidők három munkanapról öt napra, öt munkanapról nyolc napra, nyolc munkanapról tíz napra, tíz munkanapról tizenöt napra, tizenöt munkanapról húsz napra, huszonkét munkanapról harminc napra, harmincöt munkanapról pedig ötven napra módosulnak. A 60 napos határidők helyett két hónap, a 90 napos határidők helyett pedig három hónapos határidő lesz megállapítva – olvasható a minisztérium honlapján.

Változás lesz a tervek szerint abban is, hogy az ügyintézés kezdetét 2011-től a hatóságoz való beérkezést követő munkanaptól számolják, nem pedig a beérkezés napjától, ahogyan eddig. Tehát a kérelem beérkezésének napja nem számít bele majd az ügyintézési határidőbe. A jogszabálytervezetről szóló minisztériumi tájékoztatás szerint a javaslat összefüggésben áll a kormányprogramban rögzített célokkal, miszerint a kormány a közigazgatás rendszerét hatékonyabbá, ésszerűbbé és átláthatóbbá kívánja tenni, az állampolgárokat és a gazdasági szereplőket gyorsabb, hatékonyabb ügyintézési menettel kívánja segíteni.

A naptári napban való számolás bevezetésével „”sebességet vált”” a közigazgatás, egyszerűsödik az ügyintézés, mivel így nem húzódnak el annyira az ügyek; ez az ügyfelek érdekeit szolgálja, szemben az eddigi gyakorlattal, mely a hivataloknak kedvezett, mert például egy 3-4 napos ünnep során ennyivel kitolódott az ügyintézési határidő és kiszámíthatatlanná tette az ügy menetét – olvasható a KIM honlapján.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.