Félre a papírhegyekkel: az adóbevallás után a beszámolót is elektronikusan kell benyújtani…


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bajban lehetnek a közel jövőben azok a cégek, amelyek nem követik a technikai vívmányok fejlődését, és legfőképpen nem is igazán alkalmazzák azokat. 2009-től ugyanis bevezethetik az e-mérleget. A számviteli törvény új tervezete szerint az éves beszámoló benyújtása csak elektronikus formában lenne elfogadható – írja a Világgazdaság.

Az új szabályok már 2008-tól életbe lépnek, de az alkalmazás várat magára egy évet, mivel a jövő évi beszámoló benyújtását csak 2009-ben kell megtenni. Az elektronikus adatokat vagy a Cégszolgálatnak közvetlenül, vagy a kormányzati portálon keresztül kell majd benyújtani, ami lényegesen leegyszerűsíti a beszámolóval kapcsolatos adminisztrációt.

Ennek köszönhetően ráadásul sokkal könnyebben kezelhetővé, áttekinthetővé válik az adattömeg, és ami nem utolsó szempont, hogy az érdeklődők is sokkal egyszerűbben hozzá tudnak férni a szükséges információkhoz. Azok pedig akik elmulasztják a benyújtást, azonnal felelősségre vonhatók.

A szakmai szervezetek viszont aggályokkal tekintenek a javaslatra, mivel sok vállalkozásnak sem az anyagi háttere, sem a szakértelme nincs meg egy ilyen informatikai rendszer bevezetéséhez. Az igazságügyi és rendészeti tárca szerint mivel az adóbevallást is elektronikusan kell benyújtani, ez akkora problémát, és többletterhet nem jelenthet a cégeknek.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]