Fiktív számlákkal csaltak el 220 milliót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ötvenhárom ember ellen javasol vádemelést a NAV költségvetési csalás miatt. 


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás miatt vádemelést javasol ötvenhárom gyanúsított ellen, mert fiktív számlákkal 220 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek – közölte a szervezet közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

Hideg-Göblyös Rita közölte: a tatabányai számlagyár által kiállított számlákat 35 cég használta fel. A vállalkozások képviselői közül 53 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozás alatt a cégek 55 millió forintot visszafizettek a NAV-nak. Két társaság a fiktív számlákat munkahelyteremtő támogatás megszerzéséhez használta fel.

 

Az elcsalt pénz megtérülését lefoglalással és végrehajtással biztosították, nagy értékű gépkocsikat, lézerstancoló gépet és ingatlanokat vettek zár alá. A számlagyárat irányító férfitől nyolcmillió forint készpénzt, arany ékszereket, arany- és ezüst tömböket foglaltak le, zárolták ingatlanjait és gépjárműveit.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás és 75 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt javasol vádemelést a tatabányai és a győri járási és nyomozó ügyészségnél.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.