Fizessen adót még a turista is!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sarc. Heves vita alakult ki Olaszországban az úgynevezett turistaadó bevezetéséről szóló javaslat körül.

A nagy idegenforgalmi központok polgármesterei – Velence és Róma vezetésével – komoly nyomást gyakorolnak a baloldali Prodi-kabinetre a fejenként 5 eurós idegenforgalmi fejpénz bevezetése érdekében. A kereskedők és szállodatulajdonosok ugyanakkor élénken tiltakoznak, mivel attól tartanak, hogy a rendelet elriasztja a turistákat.

A polgármesterek indoklása szerint a turistaadó azokat a közszolgáltatásokat hivatott fedezni, amelyeket a helyiek mellett a turisták is folyamatosan igénybe vesznek. Firenze utcáinak tisztán tartása évi ötmillió euróba kerül, ezt nem fizettethetjük ki egyedül a lakókkal, ha ugyanennyi idő alatt tízmillió turista is szennyezi a köztereket – idézi a város polgármesterét a Südtirol Online.

Támogatásáról biztosította a tervezetet Tommaso Padoa-Schioppa olasz pénzügyminiszter is, aki ˝legitimnek és elfogadhatónak˝ nevezte a városok követeléseit. A turizmusból élő gazdasági szereplők viszont figyelmeztetnek, hogy igen rossz időzítésű lenne a várhatóan nagyon népszerűtlen intézkedés, hiszen az olasz idegenforgalmi iparágnak egyre keményebb konkurenciával kell szembenéznie.

Az egyébként még nem tisztázott, pontosan hogyan is történne a turistaadó behajtása; az is elképzelhető, hogy a teher csak az év néhány hónapjában lenne érvényes.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.