Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vállalkozások több mint 88 százaléka a KATA törvény módosítását követően más adózási formára váltott, közülük legtöbben az átalányadózást választották, és 74 százalékuk szerint kifejezetten könnyen ment az átállás – állapította meg a Magyar Bankholding több mint 200 cég megkérdezésével zajló kutatása.
A kutatás azon vállalkozók helyzetét mérte fel, akik 2022. szeptember 1. előtt KATA adózók voltak. A válaszadók 70 százaléka szolgáltatóiparban tevékenykedik, működési formáját tekintve egyéni vállalkozóként, többségében 2 és 4 fő közötti alkalmazottal, és kevesebb, mint 20 millió forintos nettó árbevétellel.
A felmérésben részvevő vállalkozások 88 százaléka jelezte, hogy a KATA törvény módosítását követően más adózási formára váltott, közülük legtöbben (64%) az átalányadózást választották. A visszajelzések alapján az új adózási formára való átállás több mint 70 százalékuknak kifejezetten könnyen ment, amely jól példázza, hogy az elmúlt időszakra jellemző turbulens gazdasági környezet okán egyre növekszik a vállalkozások rugalmas ellenállóképessége.
A vállalkozások döntését leginkább a könyvelők tanácsa befolyásolta, ugyanis a megkérdezettek 80 százaléka fordult kérdéseivel szakértőhöz. A felmérés rákérdezett továbbá arra is, hogy szükség esetén mennyire volt nehéz könyvelőt vagy könyvvizsgálót találni. A válaszok alapján elmondható, hogy a vállalkozók többnyire nagyon könnyen megtalálták a megfelelő szakembert ismerős, rokon vagy barát ajánlása útján.
Hirdetés
Töltse le ingyenesen „A 2022. évi őszi adóváltozások” című 3 részes összefoglaló írást!Szerezzen első kézből, a Pénzügyminisztérium szakembereitől információt a 2023. január 1-jén életbe lépett adóváltozásokkal kapcsolatban.Regisztráljon, és azonnal érkezik az anyag első része! |
Jelentős megtakarítás a megfelelő számlacsomaggal
A kutatás során megkérdezett vállalkozások 80 százaléka nem választott új bankszámlacsomagot a KATA törvény változása miatt, akik azonban mégis váltottak, azoknál a választott új csomag díja némileg magasabb lett. A válaszok alapján a döntésben leginkább szerepet játszó tényezők a havidíj, az internetbanki rendszer fejlettsége és használhatósága, valamint az utalási tranzakciók díja volt.
Forrás: Magyar Bankholding sajtóanyaga
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!