Gyermektáborok, szálláshelyek egészségügyi követelményei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztustól hatályos az a rendelet, amely rögzíti a gyermektáborok, vándortáborok, nomád táborhelyek minimális egészségügyi követelményeit. A táborozást az ÁNTSZ-nek is be kell jelenteni.

A 37/2007. (VII. 23.) EüM-SZMM együttes rendelet rögzíti, hogy a szálláshelyen szervezett üdülésen, táborozáson csak az vehet részt, aki arra egészségileg alkalmas és ezt a szervezett táborozás megkezdése előtt legfeljebb 4 nappal kiállított orvosi igazolással hitelt érdemlően igazolja. Az egészségügyi alkalmasságról szóló igazolást a résztvevő a táborba érkezésekor köteles átadni a szervezőnek. Az igazolást a táborozás ideje alatt a tábor helyszínén kell tartani.

A táborozást a táborozás szervezője a táborozás kezdete előtt legalább 6 héttel köteles az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak a tábor helye szerint illetékes regionális intézeténél bejelenteni. A bejelentésnek tartalmaznia kell a táborozás helyét, időpontját, valamint a táborozásban részt vevők várható számát. Vándortábornál, ha az útvonal több regionális intézet illetékességét érinti, a vándortábort a kiindulási pont szerint illetékes regionális intézetnél kell bejelenteni.

A szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeit, valamint élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi előírásait a rendelet mellékletei tartalmazzák. Többek között rögzítik, hogy

  • a szolgáltatónak a szálláshelyen elsősegélynyújtáshoz szükséges felszerelést kell biztosítania,
  • a tiszta és szennyes textíliát elkülönítve kell tárolnia,
  • a táborozás szervezőjének a táborozás megkezdése előtt tájékoztatnia kell a részvevőket arról, hogy védőoltással megelőzhető a kullancs-encephalitis, azonban a Lyme-kór ellen nem véd, ezért a kullancsirtószerek alkalmazása és a naponkénti „kullancsvizit”, valamint a felfedezett kullancsok azonnali eltávolítása szükséges. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a nem szokványos viselkedésű vadonélő állatok simogatásával, érintésével kapcsolatos veszélyekre is.
  • Üdülőben, gyermeküdülőben, gyermek- és ifjúsági táborban, telepített sátortáborban az étkeztetési szolgáltatást a külön jogszabályban előírtak szerint működő vendéglátó, közétkeztető nyújthatja. Telepített sátortáborban étkeztetési szolgáltatás a nomád táborhelyre vonatkozó élelmezés- és táplálkozás-egészségügyi szabályok alapján is nyújtható.
  • A hűtőszekrények rendszeres tisztításáról, fertőtlenítéséről a szolgáltató köteles gondoskodni. Az élelmiszerek hűtött tárolását a szolgáltatónak kell biztosítania. Amennyiben a hűtött tárolás nem megoldható, csak tartósított élelmiszert vagy az elkészítést közvetlenül megelőzően vásárolt nyersanyagot szabad felhasználni.

Az előírások betartását az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).