Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha időben nekikezdünk, van mód segítséget kérni, és elkerülhető a sorban állás.
A magánszemélyeknek idén május 21-e a személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának és az adó megfizetésének határideje. Bár addig még majdnem két hónap van, de a sorban állás elkerülése érdekében nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallás kitöltését és benyújtását – olvasható a NAV Adó Online-hoz eljuttatott közleményében.
Több éves tapasztalat, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják adóbevallásuk kitöltését. A határidő közeledtével növekszik az ügyfélszolgálatok forgalma és a telefonos tájékoztatást kérők száma is. Ezért, ha a kitöltéshez szükséges összes igazolás rendelkezésre áll, érdemes mielőbb elkészíteni a bevallást. Így, ha a kitöltés közben esetleg kiderülne, hogy szükség van a NAV segítségére, akkor még nem kell számolni a május 20. előtti hetekre jellemző megnövekedett ügyfélforgalommal.
Javasoljuk, hogy mindenki keresse meg a bevallás kitöltéséhez szükséges igazolásait. Aki tavaly adóköteles jövedelmet szerzett, február 15-ig meg kellett kapnia ezeket az igazolásokat. Ha mégsem kapta meg, vagy elvesztette, akkor pótolnia kell – írja az adóhatóság.
Lapunk szja-bevallásról készített, legfrissebb sorozatának első részét itt, második részét pedig itt találja.
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin rendezvények – Transzferár szabályozás – 2013.04.18. További részletek itt. |
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!