A közvetett adózás rendszere a Dél-afrikai Köztársaságban (4. rész)
A Dél-afrikai Köztársasság a kontinens egyik legerősebb gazdasága. Az ország különleges áfarendszerét ismertetjük.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pénzügyi tranzakciókat terhelő különadó közösségi szintű bevezetését sürgeti az Európai Unió (EU) kilenc tagországa, a pénzügyminiszterek levélben fordultak a soros uniós elnökséget ellátó Dániához az új adóteherről szóló tárgyalások felgyorsítását kérve – írta a Der Spiegel vasárnap.
A német hírmagazin szerint egyebek között Németország, Franciaország és Olaszország szorgalmazza az új adónem mihamarabbi bevezetését. A Margrethe Vestager dán pénzügyminiszternek címzett levél szerint az EU valamennyi tagállamában egyszerre kellene kivetni a tranzakciós adót. „Üdvözölnénk, ha az elnökség felgyorsítaná a tárgyalási folyamatot” – hangsúlyozták a levélírók, akik szerint az év közepére le kell zárni az egyeztetéseket.
Berlin egy külön tervezetet is kidolgoz, amely az Európai Bizottság (EB) tavalyi előterjesztésénél szélesebb körű adóztatást javasol. A német elképzelés szerint az adót valamennyi pénzügyi műveletre ki kellene vetni, így a részvény- és kötvényügyletekre, devizapiaci műveletekre és valamennyi úgynevezett származtatott pénzügyi termékkel végzett műveletre is.
Az EB tavaly szeptemberben bemutatott javaslata a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra vonatkozik, az adót akkor kellene megfizetni, ha a tranzakcióban résztvevő felek közül legalább az egyik székhelye az Európai Unióban van. Az adó minimális mértéke részvények és kötvények esetében a tranzakciós érték 0,1 százaléka, származtatott termékek adásvételénél pedig 0,01 százalék. A tagországok magasabb adókulcsot is megállapíthatnának a brüsszeli javaslat szerint. A 2014-ben bevezetendő új adóra azért van szükség, hogy a pénzügyi szektor is részt vegyen a válságkezelés terheiből – érvelt a bizottság.
A Dél-afrikai Köztársasság a kontinens egyik legerősebb gazdasága. Az ország különleges áfarendszerét ismertetjük.
A fogyatékossági támogatásban részesülők a személyi jövedelemadóból személyi kedvezményt vehetnek igénybe. Ismertetjük a részleteket.
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!