Hamarabb megnyílhat a német munkaerőpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már 2009 előtt megnyithatja munkaerőpiacát Németország a kelet-európai uniós országok előtt – mondta a német munkaügyi minisztérium államtitkára. Gerd Andres a Hannoverschen Allgemeinen Zeitungnak adott interjújában közölte, olyan szektorokba engednék be a keleti munkásokat, ahol munkaerőhiány van.

Elsősorban a mezőgazdaságban van munkaerőhiány, de mérnökből sincs elég Németországban. A kelet-európai uniós országokból eddig is fogadtak munkavállalókat, de csak meghatározott számban és csak munkavállalási engedéllyel.

Németország a jelenlegi állás szerint 2009-ig nem nyitja meg munkaerőpiacát a keleti munkavállalók előtt, sőt a korlátozást 2011-ig meghosszabbíthatja. Egyes szektorokban azonban komoly munkaerőhiány jelentkezett – idén a mezőgazdaságban a lehetséges 300 ezer lengyel vendégmunkásnak csak a töredéke jelentkezett munkára – a minisztérium szerint az alacsony bérek miatt.

A német kormány most azt tervezi, hogy a hiányszektorokban is kötelezővé teszi a minimálbért, így csábítóbbá téve a munkavállalást Németországban.

Németországban nincsen törvényben meghatározott minimálbér, egyes területeken (építőipar, tetőfedés, festés-mázolás, takarítás) az ágazat által meghatározott minimálbért fizetnek.

Forrás: Uno


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).