Sokan startolnak Start kártyákkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új típusú Start Plusz és Start Extra kártyák használatára július elseje óta már több mint ötszázan váltak jogosulttá – közölte az APEH sajtóosztálya.

A Start Plusz kártyát 298-an igényelték és 265-en kapták meg, a Start Extra kártyát 297 személy kérte és 242 kapta meg. Mindez azt mutatja, hogy már néhány hét alatt ismertté vált ez a két új foglalkoztatást segítő eszköz.

A Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor akár 424 ezer forintos megtakarítást érhet el a munkáltató a kártya kétéves érvényessége alatt, a minimálbér kétszeresét jelentő keresetnél. A megtakarítás abból adódik, hogy az első évben az összes járulékkötelezettség 15 százalék, a második évben pedig 25 százalék, tételes egészségügyi hozzájárulást pedig nem kell fizetni.

Ezt a kártyát azok válthatják ki, akik tartósan álláskeresők, vagy gyes, gyed, gyet illetve ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. Erre a kártyára jogosultak azok is, akik gyermekük egyéves kora után a gyes igénybevételével együtt kívánnak munkát vállalni. A tartósan álláskereső kategória annyit jelent, hogy a kártya igénylése előtti 16 hónapból legalább 12 hónapig volt az illető személy regisztrált álláskereső.

A Start Extra kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor akár több mint 800 ezer forintot is megtakaríthat a munkáltató, ha két éven keresztül legalább a minimálbér kétszeresét jelentő munkabérrel veszi fel. Az ilyen mértékű megtakarítást munkavállalónként akkor érheti el, ha ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan álláskereső személyt vesz fel, ők válthatják ki a Start Extra kártyát. A megtakarítás abból adódik, hogy a munkáltatónak a kártya érvényességének első évében egyáltalán nem kell járulékot és tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni, a második évben pedig összes kötelezettségként 15 százalékos járulékot.

A két új kártyatípusnál a minimálbér kétszereséig vehető igénybe a kedvezmény, a kártyatulajdonos a kártya érvényességi ideje alatt nemcsak egy, hanem akár több munkáltatónál is dolgozhat.

A két új kártyatípust július elsejétől lehet kiváltani, de a Start alaptípust már 2005-től. Ezt az alaptípust a pályakezdő fiatalok válthatják ki. Ez is két éves időszakra szóló kedvezmény, azzal, hogy a pályakezdő 25 éves koráig, felsőfokú végzettség esetén 30 éves koráig használhatja a kártyát. A kedvezmény ugyanaz, mint a Start Plusznál, azaz az első évben összes kötelezettségként 15, a második évben 25 százalékos járulékot kell fizetni. A Start kártya tulajdonosát foglalkoztató munkáltató viszont csak felsőfokú végzettség esetén veheti igénybe a kedvezményt a minimálbér kétszereséig, alap- és középfokú végzettségűeknél a minimálbér másfélszereséig jár a kedvezmény. Amennyiben a minimálbér másfélszereséig veheti csak igénybe a munkáltató a kedvezményt, akkor két év alatt 329 ezer forintos megtakarítást érhet el.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.