Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Március 16-án éjfélig kell befizetni a gépjárműadó első részletét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
Legegyszerűbben az elektronikus tárhelyre kapott értesítésekben, határozatokban szereplő linkre kattintva, vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal applikációban, a NAV-Mobilban fizethető be az adó, a pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek átutalással rendezhetik a befizetést – írják a közleményben.
Az elektronikus elérhetőséggel rendelkezőknek a határozatokat, értesítéseket a NAV elektronikusan – cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre – küldte mindenkinek. Elektronikus elérhetőséggel nem rendelkezők postán kapják meg a dokumentumokat – közölte a NAV.
Kiemelik, hogy a gépjárműadó első részletét március 16-ig – március 15-e munkaszüneti nap -, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni a 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Az átutaláskor az adószámot vagy az adóazonosító jelet fel kell tüntetni a közlemény rovat elején, ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni.
A gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a NAV ügyintéző felületén, az Ügyfélportálon (ÜPO) is pillanatok alatt teljesíthető. Az applikáció letölthető a Google Play és az App Store kínálatából is, mindig a legfrissebb verziót kell használni – tájékoztatott a NAV.
(MTI)
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!