Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A beruházások – elsősorban a feldolgozóiparban – területén bekövetkezett kedvező fordulatot beárnyékolják az ipari termelés dinamikáját tükröző májusi információk – állapítja meg hétfőn közzétett, a monetáris politikára ható tényezőket elemző féléves jelentésében a Magyar Nemzeti Bank.
A Központi Statisztikai Hivatal által közzétett részletes adatok alapján 2007 első negyedévében a bruttó hazai termék 3,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Bár az éves index a növekedési ütem csökkenését mutatja a tavalyi évhez képest, 2006 negyedik negyedéve óta a rövidbázisú indexek már nem jeleznek további gazdasági lassulást – áll az MNB féléves jelentésében.
A jegybank elemzése szerint a háttérben két tényező állhat. Az egyik a korábban stagnáló-hanyatló beruházási aktivitás korrekciója, ami összhangban volna a gépek és szállítóeszközök importforgalmának január–februári gyorsulásával, illetve a külföldi konjunktúrával kapcsolatos továbbra is igen optimista várakozásokkal. Másrészt a lakossági fogyasztás reakciója a reáljövedelmek csökkenésére elnyújtottabb lehet.
A GDP összetevőit elemezve a jegybank szakértői megállapítják, hogy határozott fordulat következett be a beruházások volumenében. A korábbi negyedévek csökkenését követően kiugró dinamikát mutatott a vállalati szektor, a feldolgozóiparnak köszönhetően. Az elsősorban exportorientált ágazatokban a növekedést egy egyedi nagyberuházás is emelte, de e tétel nélkül is kiemelkedően erős e körben a dinamika, így megalapozott trendfordulóról beszélni.
Ezt a konjunktúráról alkotott kissé kedvezőbb képet mindazonáltal beárnyékolják az ipari termelés dinamikájáról beérkezett májusi információk. Miközben a belföldi értékesítések stagnáltak, az exportértékesítés korábban historikusan magas dinamikája határozott lassulást mutatott.
A jegybank jelentése szerint a termelés lassulása ellentmondani látszik a továbbra is erős európai konjunktúrának, és egyedülálló régiós versenytársaink körében is, így nem zárható ki, hogy a magyar export versenyképességi problémáit tükrözi.
A jegybank féléves jelentése kitér az előzetes folyó fizetésimérleg-adatokra: 2007 első negyedévében a nemzetgazdaság külső finanszírozási igénye a 2006 végén megfigyelt szint körül alakult, és a GDP 3,8 százalékát tette ki. A külső finanszírozási pozíció tehát nem javult tovább számottevő mértékben.
Az előző negyedévhez hasonlóan a jelentős nem adóssággeneráló forráskiáramlás következtében a folyó fizetési mérleg finanszírozásában az adóssággeneráló források játszottak meghatározó szerepet – állapítja meg az MNB.
Forrás: PrivátBankár
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!