Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Május 21-ig adhatók be bírságmentesen a 2006-os szja-bevallások az adóhatósághoz, vagyis még két hetük van a magánszemélyeknek arra, hogy önbevallásukat elkészítsék – írja a Világgazdaság.
A bevallás elkészítésére szánjanak kellő időt, ne rutinszerűen, a korábbi évek tapasztalatai alapján töltsék ki – figyelmeztet az APEH, mivel az eddig beküldött több mint másfél millió bevallásban nagyon sok hibára bukkantak. A hibátlan kitöltés különösen a visszaigénylőknél fontos, mert a visszautalásra az adóhatóság rendelkezésére álló 30 nap attól az időponttól kezdődik, amikortól kijavították a bevallást. De az sem mellékes szempont, hogy a hibás bevallásra még maximum tízezer forintos mulasztási bírságot is kivethetnek.
Aki teheti, feltétlenül vegye igénybe a kitöltéshez az elektronikus utat, az APEH honlapjáról letölthető (0653-as számú) nyomtatvány most már online is elküldhető az adóhatósághoz. Ennek azonban feltétele, hogy az adózó előzetesen regisztráljon az okmányirodánál. Az elektronikus út lényegesen leegyszerűsíti a nyomtatvány elkészítését, a több mint 200 oldalas kitöltési útmutatóra ebben az esetben alig van szükség.
A bevallási nyomtatvány kitöltésekor a munkáltatótól, kifizetőktől kapott igazolások adatait automatikusan át lehet másolni, azonban kivételek itt is vannak. Például gyakran előfordul, hogy bár a munkáltató az adóelőleg levonásakor figyelembe vette az adójóváírást, azonban mivel a magánszemélynek egyéb jövedelme is volt, így már nem érvényesítheti. Az árfolyamnyereség-adó kiszámításánál is előfordulhat eltérés a kifizetői igazoláson szereplő adat, illetve a ténylegesen fizetendő adó között. A magánszemély ugyanis saját maga dönthet arról, hogy az adó kiszámításához az augusztus 31-i záróárat vagy a tényleges vételárat veszi figyelembe (természetesen azt, amelyik módszerrel kevesebb adót kell fizetnie).
Fontos változás volt tavaly januártól, hogy a családi kedvezményt már csak a három vagy több gyermeket nevelők vehetik figyelembe, azonban itt is jövedelemkorláthoz kötötten. Az eddigi bevallásokban sok hiba volt ezzel kapcsolatban is. Mint ahogy az is jellemző probléma volt, hogy a hagyományos bevallásoknál nem töltötték ki az összesítő sorokat, az internetes kitöltőprogrammal elkészített bevallásoknál pedig nem nyomtattak ki és küldtek be minden olyan lapot, amely adatot tartalmazott.
Forrás: Pénzcentrum
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!