Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A történelem első ismert adóreformját Augustus római császár hajtotta végre. Az adóreform átfogóan változtatta meg az adónemeket, a beszedés módját, a beszedett adó kincstári kezelését. Az Augustus által bevezetett adóintézkedések hosszú távon fennmaradtak, biztosították a Birodalom működését az elkövetkező évszázadokban.
A főváros és a városi közigazgatás rendezése után Italiát huszonnyolc gyarmat alapításával gyarapította; ezeket bőven ellátta középületekkel, különféle adójövedelmeket biztosított nekik; sőt jog és megbecsülés dolgában többé-kevésbé egyenlővé tette őket Rómával.
(Suetonius: Caesarok élete – Augustus, 46., részlet)
A cikksorozat bevezető részében áttekintettük a rómaiak történetét a város alapításától (Kr. e. 753. április 21.) egészen Konstantinápoly elestéig (1453. május 29.). A második részben a köztársaság időszakának adózását mutattuk be.
Augustus princeps
A császárság létrejötte előtt majd egy évszázadon át polgárháborúk apasztották a Saturnus templomba begyűjtött adókat. Julius Caesar feltörte a kincstárat, és a birodalom tartalékát jelentő, a rabszolga-felszabadítások után összegyűlt adót is a Pompeius ellen viselt háborúhoz használta fel.
Caesar meggyilkolása után rövid ideig béke volt, de aztán Kr.e. 37-ben felbomlott a második triumvirátus (Octavianus, Antonius, Lepidus) is. Octavianus nyugaton, Antonius Keleten biztosította a birodalom működését, védte meg a határokat. A köztük lévő szakításnak az volt az oka, hogy Antonius elvált feleségétől, aki egyébként Octavianus testvére volt, és helyette az egyiptomi uralkodót, Kleopátrát választotta. Octavianus ezt nem tűrhette, hadat üzent Antoniusnak. Az actiumi csatában (Kr.e. 31. szeptember 2.) Octavianus legyőzte Antonius római légióiból és Kleopátra egyiptomi harcosaiból álló sereget. Bár Antonius és Kleopátra el tudott menekülni, de alig egy évvel később kilátástalan helyzetükben öngyilkosságot követtek el. Kr.e. 30. augusztus 1-jén Antonius, augusztus 12-én Kleopátra távozott az élők sorából.
Kleopátra halálával megszűnt a több ezer éves Egyiptom önállósága, gazdagságát Róma vette birtokba.
A császárság létrejötte
Ovtavianus – okulva Caesar példáján is – óvatos volt saját pozíciójával kapcsolatban. Évről-évre megválaszttatta magát consulnak, Kr.e. 31-től Kr.e. 23-ig folyamatosan consul volt, rendre más-más személyekkel társulva a tisztségben. Magát csak elsőnek nevezte a római polgárok között, innen ered a princeps kifejezés, és a császárság első négy évszázadának principátus elnevezésű államformája. Működött a szenátus, megtartották a népgyűléseket, megválasztották a különböző tisztségviselőket (magistratusokat).
Octavianus Kr.e. 27-ben egy színlelt lemondást nyújtott be a szenátusnak. A szenátorok – emlékezve az előző évszázad vérzivataros, polgárháborúira – esdekelve kérték, hogy maradjon. Nagy kegyesen ő ennek eleget tett. A szenátus az Augustus címet adományozta Octavianusnak, innentől számítjuk a római császári hatalom létrejöttét.
Augustus uralkodása (Kr.e. 27-Kr.u. 14) viszonylagos békében telt, a hódító háborúk elmaradtak (kivétel volt Germánia, ahol a római légiók súlyos vereséget szenvedtek). Az augustusi éveket a Pax Romana (római béke) jellemezte, Róma, Itália és a provinciák is gyarapodtak.
A ‘gemma augustea’ vagy ‘Augustus apotheózisa’, az ókor egyik legnagyobb és legszebb gemmája, ékköve
Az adóreform
Ovtavianus/Augustus a polgárháborúkat követően szembesült az államháztartás súlyos helyzetével, a kincstárak kiürültek, az adóbevételek csak nehezen folytak be a provinciákról, a publicanusok (adószedők) az adóbevételek egy részét elcsalták, miközben több adót szedtek be az előírásos összegnél.
Augustus első intézkedései közé tartozott a kincstári felügyelet megerősítése és szakszerűbbé tétele. Kr.e. 28-ig a szenátus választotta meg a kincstári felügyelőket, általában korábban praetori tisztséget betöltött személyek közül. Kr.e. 28-tól már Augustus jelölt ki két kincstári felügyelőt (praefecti aerarii), Kr.e. 23-tól ezeket két kincstári praetor (praetores aerarii vagy ad aerarium) váltotta fel.
Adószedők abacus-szal számolnak (római relief)
A szenátus azokat a tartományokat, amelyekben szükséges volt Róma katonai jelenléte, Augustus felügyelete alá helyezte, a többi tartomány a szenátus felügyelete alatt maradt. Ez biztosította, hogy Augustus bárkivel szemben támaszkodhatott a római légiókra.
Egyiptomot Augustus saját magánbirtokaként kezelte, nem tartozott a provinciák közé. Ez lehetővé tette Augustusnak, hogy az onnan beszedett adók, de még inkább az Egyiptomból Rómába szállított gabona hatalmasra növeljék a vagyonát. Ebből a vagyonból aztán telt a katonáknak, a köznépnek, de még egyes arisztokratáknak is ajándékozásra, középítkezésekre, az államkincstár megsegítésére. A köznép rendszeresen kapott segélyt gabona, hús, olaj formájában. Bort is követeltek, de ezt Augustus már nem biztosította. Egészséges vizet vezettek viszont Rómába. Egyéb közszolgáltatásokra, így a csatornákra, a közbiztonságra, középületek emelésére is nagy összegeket költött Augustus, viszont az állami pénzeszközök vállalkozási célú felhasználását Augustus és utódai is (egyelőre) elutasították.
Magánvagyonának, illetve a fennhatósága alá tartozó tartományokból (például Gallia és Hispánia) befolyt adók kezelésére Augustus Kr.e. 27-ben új mintájú közpénztárat hozott létre, ez volt a fiscus Caesaris.
A római pénz értékállóságára külön odafigyelt Augustus. Az aureust aranyból, a denariust (1 aureus=25 denarius) ezüstből verték. A sestertiust bronzból (1 denarius=4 sestertius), ennek váltópénzét, az ast (1 sestertius= 4 as) bronzból vagy rézből verték, az egyes érmék súlyára, az arany és az ezüst tisztaságára külön szabályok voltak. Ez azt eredményezte, hogy a római pénzek Kínától a brit szigetekig szívesen elfogadott pénznek számítottak. Az értékekre vonatkozóan csak egy adatot adunk most: egy legionárius éves zsoldja 225 denarius volt, és ő egy nagyon jól megfizetett alkalmazottja volt az államgépezetnek.
Augustus aranypénze
A tartományokban fizetendő egyenes adókat (fejadó és földadó, az utóbbi tulajdonképpen vagyontárgyakra kivetett adó) Augustus igyekezett egységes alapra helyezni, ennek érdekében többször is tartottak népszámlálásokat a provinciákon (erről a Biblia is megemlékezik Jézus születése kapcsán), felmérték a lakosságot kor, állás és munkakör alapján, illetve megbecsülték a rendelkezésükre álló vagyont. Ahol lehetett, ez alapján vetették ki az adót, az adó beszedéséért a tartományok vezetői voltak a felelősök, akik a települések elöljáróit bízták meg az adók összegyűjtésével. Ezzel az adószedés jelentős része kikerült a publicanusok kezéből, az elsikkasztás, a túlzott adóztatás veszélye jelentősen csökkent.
Ahol termésátlag, vagy korábban alkalmazott más, nem fix összegű adófajtákkal adóztak a provinciákban, ott a publicanusok adószedési tevékenysége megmaradt, illetve a vámok beszedése is rájuk hárult.
Új adófajtaként Augustus bevezette az 5 százalékos örökösödési adót. Ezt csak a százezer sestertiust meghaladó örökségek után kellett fizetni, de a római polgároknak is. A szenátus ezt nagyon nehezen fogadta el, hiszen ez épp a leggazdagabbakat érintette, de Kr.u. 5-ben végül elfogadták. Augustus azzal indokolta a bevezetését, hogy ezt már Caesar is be akarta vezetni, és az ő szellemi örökségét nagy tisztelet övezte.
Az 5%-os örökösödési adóból újabb közpénztárat hoztak létre, az aerarium militarét, ebből fizették ki kézpénzben a legionáriusok végkielégítését. A pénztár „alaptőkéjéhez” maga Augustus is tetemes összeggel járult hozzá.
Közvetett adóként forgalmi adót is bevezetett Augustus, a nyilvános árveréseken értékesített áruk után 1 százalék forgalmi adót kellett fizetni, nem kellett viszont ezt az adót megfizetni az alapvető élelmiszerek után. Ez is az aerarium militaréba folyt be.
A rabszolgák kereskedelme után fizetendő forgalmi adót Kr.u. 7-től külön céladóként alkalmazták, a tűzoltóság működését finanszírozták belőle. Róma házainak többsége fából épült, így a tűzvészek elhárításának igen nagy jelentősége volt. Ezt az adót az 1%-os mértékről később 4 %-ra emelték, valószínűleg nem egy lépésben, hanem először 2%-ra, majd 4%-ra (ez utóbbi mértékről Caligula idejéből van hiteles bizonyíték). Az adót először a kereskedőnek kellet megfizetnie, a későbbiekben ezt ráterhelték a vevőre.
Augustus (és utódai) vagyonát tovább növelte az, hogy jelentős összegeket örökölt. Szokássá vált a nagyobb vagyonnal rendelkezők körében, hogy vagyonuk egy részét a princepsre hagyták, ugyanis ezzel el lehetett kerülni az utólagos pereskedést. Az ilyen örökségek összege ezernégyszáz millió sestertiust tett ki, ennek túlnyomó részét viszont ráköltötte az államra. Halálakor Augustus „mindössze” százmillió sestertiust hagyott a római népre és százötven millió sestertiust örököseire, ahogyan ezt Suetonius is leírja a Caesarok élete című munkájában (101., részlet):
|
… első örökösökként Tiberiust egy fél és egy hatod részben és Liviát egy harmad részben jelölte ki, és meghagyta, hogy nevét mindketten viseljék; másodörökösként Drusust, Tiberius fiát, egy harmad részben, a maradék összegre pedig Drusus fiát, Germanicust nevezte meg, három fiúgyermekével; harmadfokú örökösként rokonait és számos barátját. A római népre összesen negyvenmillió sestertiust, a városi tribusokra három és fél milliót hagyott; testőreinek fejenként ezer, a városi csapattestek tagjainak öt-ötszáz, a legiók legénységének pedig három-háromszáz sestertiust; meghagyta továbbá, hogy ezt az összeget, melyet ugyanis külön, erre a célra félretéve őrzött kincstárában, nyomban fizessék ki. Különféle egyéb örökségekről is intézkedett, egyik-másik húszezer sestertiust is kitett: kifizetésükre egyévi határidőt szabott, s azzal mentegetőzött, hogy magánvagyona bizony szerény; megvallotta, hogy örököseire százötvenmillió sestertiusnál több nem jut, holott ő az elmúlt húsz év alatt barátaitól ezernégyszázmilliót örökölt; igaz, hogy ezt az összeget csaknem egészében, két apai örökségével és egyéb hagyatékokkal együtt az államra költötte. |
Augustus mauzóleuma Rómában
Irodalom:
A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:
Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról
Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)
Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)
Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)
Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)
Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)
Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római-történelem (Bp., 2007)
Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)
Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Bp., 1979)
www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza
