Hogyan adóztak a rómaiak? – Az állam adót fizet polgárainak (5. rész)

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2018. december 7.
Címkék: , , , ,
Rovat:
Az ókori Rómában a hatalomgyakorlási technikák sokszor durva, máskor kifinomult technikáit találták ki és alkalmazták. Ellentétek szítása, kiélezése, politikai gyilkosságok, egymással vetélkedő táborok közötti polgárháborúk, a tömegek manipulálása, választási csalások, hivatali tisztségek megvásárlása mind-mind alkalmazott módszer volt. Ha a ma alkalmazott politikai eszköztárral bármi hasonlóságot vélünk felfedezni, az természetesen csak a véletlen műve lehet!

Panem et circenses!

Kenyeret és cirkuszi játékokat!

A hatalomgyakorlási technikák megjelentek a ránk maradt latin nyelvű mondásokban is: divide et impera (oszd meg és uralkodj), do ut des (adok, hogy adj).

Természetesen az adózási eszközök sem maradtak ki az eszköztárból. Egyes esetekben szolgálataikért személyeket mentesítettek az adózás alól (Augustus az orvosát mentesítette így), de egyes foglalkozások (különösen katonai területen), népcsoportok vagy egész provinciák is élvezhettek kedvező adózási szabályokat. Például a fejadót – erről már volt szó a korábbi részekben – nem mindenütt vezették be.

A megfordítottja is előfordult, amikor egyes területeken vagy népekre, népcsoportokra büntető adókat alkalmaztak. Ennek egyik ismert esete volt, mikor Titus Kr. u. 70-ben lerombolta a jeruzsálemi templomot, a zsidókat továbbra is kötelezték a templomadó megfizetésére, csakhogy a templom már nem létezett, így az adót a római kincstárnak kellett megfizetni. A zsidók ellenállásának (Masada) büntetéséül az adót nem csak a korábbi kötelezett felnőtt férfiaknak kellett megfizetni, hanem a nőknek és gyermekeknek is.

Largitio, azaz bőkezűség; frumemtatio, azaz gabonaosztás

A római gondolkodás egyik meghatározó alapelve volt a bőkezűség. Ezt főleg a nagyobb vagyonnal rendelkező patríciusoktól, szenátoroktól, állami tisztséget betöltőktől (pl. consulok, dictatorok), győztes hadvezérektől, majd később a császároktól várták el.

Gabonaszállítás (Isis Geminiana freskó, Ostia, Kr. u. 2.-3. század)

Bőkezűsködés volt a rómaiaknál minden adomány, melyet valaki a népnek bőkezűségből juttatott, így játékok, viadalok, vendégségek, különösen pedig gabona, olaj, bor, ritkábban só, gyümölcs, hús, pénz osztása. Ezeknek az ajándékozások az indítéka rendesen a nép kegyének megnyerése volt, főleg azok alkalmazták, akik céljaik elérését a nép támogatására alapították.

A legalapvetőbb élelmezési cikk az ókori Rómában (is) a gabona – latinul frumentum – volt. A gabonának ingyen vagy kedvezményes áron való juttatását nevezték frumentationak, azaz gabonaosztásnak. Az egyéb természetbeni juttatásokat (étolaj, bor stb.) összefoglaló neve congiarium volt.

Frumentatiora és congiariumra általában jeles alkalmakkor került sor: így győztes hadjáratokat követő diadalmenetekhez kapcsolódóan, római ünnepnapokon (ezek közül a legfontosabb Róma alapításának az évfordulója volt), istenek ünnepein, vagyonos emberek saját családi eseményeihez kapcsolódóan (gyermek születése, házasság, elhalálozás, születésnap stb.), a császári család jelesebb eseményeihez kapcsolódóan.

Pénzosztásra ritkábban került sor. Leggyakoribb módja a katonáknak juttatott időszakos pénzajándék (donativa) volt, de a császárkorban a plebs is részesedhetett pénzjuttatásban.

Sajátos juttatás volt a missilia (pénzszórás a nép közé), amelyet a köztársaság idején általában választásokhoz kapcsolódóan alkalmaztak, de egyes császárok (pl. Caligula, Nero) is alkalmazták ezt népszerűségük növelésére. Nem csak pénzt szórtak, hanem színház-, cirkusz-, fürdőjegyeket (stb.) is.

Panem et cirsenses

Az egyik legősibb módszer volt a tömegek megnyerésére, hogy élelmiszert, jellemzően gabonát osztottak, illetve szórakoztatásul, az erőszakos hajlamok kiélése, lecsendesítése céljából gladiátorjátékokat rendeztek. Ezek emlékét őrzi a panem et circenses, azaz kenyeret és cirkuszi játékokat.

Kenyérosztás Rómában

Az elesettekről való gondoskodás több ókori társadalomban társadalmi normaként jelent meg, így alkalmazták ezt már a görög városállamokban is (főleg a harcban elesettek hozzátartozóira), de a keresztény és az iszlám vallásoknak is ez az egyik alaptétele.

Rómában ez a kiszolgált vagy sebesült katonáknak, illetve a legszegényebb római polgároknak való juttatásokat jelentette. A meghalt katonák esetében hozzátartozói juttatásokra nem volt szükség, mivel csak nőtlenek lehettek katonák, és szolgálatuk ideje (általában 20 év) alatt sem volt szabad megnősülniük.

Az ingyenes állami gabonaosztást kezdetben csak éhínség vagy jelentős árdrágítás esetén szervezték meg. A legkorábbi adat arra vonatkozóan, hogy a római állam egy választott állami tisztségviselőt bízott meg a gabonaellátás megszervezésével, a Kr. e. 440-439-es évről került feljegyzésre.

A Kr.e. 299. évre vonatkozóan már kimondottan az aedilist említik, akik a gabonaárak megdrágítását energikus közbelépésükkel megakadályozták. Az aedilisek olyan kezdő tisztségviselők voltak, akik későbbi politikai pályájukat e tisztség vállalásával indították. Ők maguk gondoskodtak a gabonaszállítmányokról és kiosztották azt a polgárok között.

Gracchus törvénye: Lex frumentaria

A gabonaosztás történetében jelentős változást hozott Kr. e. 123-ban Caius Sempronius Gracchus törvénye, amellyel a hatósági gabonaosztás általánossá vált, havi porciókban adták ki a fejadagokat. Jogosultak kizárólag szabad római polgárok lehettek, akiket névjegyzékbe vettek. Ennek igazolására vezették be a gabonaosztásra feljogosító jegyet (tesserae frumentariae), amelynek felmutatásával juthattak hozzá a havi fejadaghoz.

Utalványként használt római érmék

Ezzel létrejött egy valódi fordított adózás, az állam mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül rendszeres juttatásban részesítette a polgárait. A gabonát eleinte államilag meghatározott igen kedvezményes áron adták, később ingyenessé vált a jogosultak számára.

A gabonajuttatás mennyisége havi öt modius (kb. 33 kilogramm) volt.

A törvény több fontos következménnyel is járt:

– Az állam által finanszírozott keresletet teremtett a gabonapiacon. Ennek részben volt árfelhajtó hatása is. Mivel Itália éghajlata kevésbé volt alkalmas a gabonatermelésre, mint egyes provinciák (pl. Szicília, Hispánia, később Kisázsia, Egyiptom), az itáliai gabonatermelés versenyképességi hátrányba került, sokan felhagytak a gabonatermeléssel, a földművelők elszegényedtek.

– A legszegényebb rétegek (proletárok) szociális jellegű gondoskodása alakult ki. A gabonaosztás féken tartotta a lázadási hajlandóságot. Más oldalról ezt politikailag ki tudták használni a gabonaosztást szervezők (az aedilisek), választást befolyásoló eszközzé (is) vált az intézkedés.

– A szabad római polgár nem volt hajlandó kétkezi munkát vállalni. Ha már politikus, szónok vagy ügyvéd nem lehetett, akkor jogot formált arra, hogy az állam eltartsa, gondoskodjon róla és családjáról. A szabad római polgár különbnek tartotta magát más itáliaiaknál, provinciabelieknél, hogy a rabszolgákról vagy a barbárokról (akik nem a birodalom lakosai voltak) ne is beszéljünk.

… és innentől kezdve nem volt megállás!

Sulla diktátorsága idején (Kr. e. 81-79) megszüntette a frumentatio intézményét, de két évtizeddel később (Kr. e. 58-ban) visszaállították azt, sőt minden rászoruló számára ingyenessé tették. Később is többen szerették volna megszüntetni az ingyenes gabonaosztás intézményét (például Julius Caesar és Augustus császár is), de ettől visszaléptek, mert a politikai következmények beláthatatlanok voltak.

Augustus saját (kőbe is vésetett) önéletírásában részletezi, hogy mennyire bőkezű volt a római nép felé a gabonaosztások és egyéb juttatások terén:

15. A római plebs minden tagjának 300-300 sestertiust fizettem ki atyám végrendelete alapján, ötödik consulságom évében (Kr. e. 29) a magam nevében 400 sestertiust a hadizsákmányból, tizedik consulságom idején (Kr. e. 24) pedig saját vagyonomból ismét 400-400 sestertius congiariumot fizettem mindenkinek, majd tizenegyedik consulságom évében (Kr. e. 23) a saját pénzemen vásárolt gabonából tizenkét gabonaosztást rendeztem, amikor pedig tizenkettedszer nyertem el a tribunusi hatalmat (Kr. e. 12), harmadszor is 400-400 sestertiust adtam minden embernek.

Ezek az ajándékaim minden esetben legalább 250 000 személyt érintettek. Mikor tizennyolcadszor nyertem el a tribunusi hatalmat és tizenkettedszer voltam consul (Kr. e. 5), a városi plebs 320 000 tagjának adtam fejenként 60-60 denariust. Földhöz juttatott katonáimnak ötödik consulságom évében (Kr. e. 29) a hadizsákmányból 1000-1000 sestertiust adtam fejenként; ebben a diadalmenetem örömére jutattott ajándékban a coloniák telepesei közül mintegy 120 000-en részesültek. Tizenharmadik consulságom évében (Kr. e. 2) a plebsnek, amely akkor államköltségen gabonát kapott, 60-60 denariust adtam; ez is 200 000-nél több embert érintett.

(Res Gestae Divi Augusti– Az isteni Augustus tettei – Augustus önéletrajza)

Ezt a bőkezűséget Suetonius egy évszázaddal később már kritikusabban ítéli meg:

41. Adandó alkalommal minden rend iránt bőkezű volt. Mikor az alexandriai diadalmenet idején a királyi kincset hazahozta, annyi pénz került forgalomba Rómában, hogy a kamatláb csökkenésével a föld ára magasra szökött; és valahányszor később az elkobzott vagyonokból tetemes pénzfölösleg folyt be a kincstárba, meghatározott időre kamatmentes kölcsönt adott olyan embereknek, akik a kölcsönzött összeg kétszeres értékét fel tudták ajánlani zálogul. A senatori vagyon alsó határát felemelte nyolcszázezerről egymillió-kétszázezer sestertiusra: ha valakinek ennyi pénze nem volt, annak maga is odaadta a hiányzó összeget. Gyakran juttatott pénzadományt a népnek, de általában különböző összegeket: hol négyszáz, hol háromszáz, volt úgy, hogy kétszázötven sestertiust fejenként; még a kisfiúkról sem feledkezett meg, pedig azelőtt csak a tizenegy évesnél nagyobb gyermekek kaptak. Szűkös években igen olcsón, sőt ingyen is osztogatott gabonafejadagot, és duplájára emelte a pénzadományról szóló utalványokat is.

42. Ez az uralkodó inkább a jólét előmozdítására törekedett, mint népszerűségre; ezt bizonyítja szigorú válasza, mikor a nép a bor hiánya és magas ára miatt panaszt emelt: megfelelő gondoskodás történik arról, hogy a nép meg ne szomjazzék, hiszen veje, Agrippa építi mindenfelé a vízvezetéket – mondta. Máskor pedig, mikor a nép egy rég megígért pénzajándékot szorgalmazott, azt felelte, hogy ő állni szokta szavát; de ha olyan pénzt követelt tőle a nép, amire sohasem tett ígéretet, hirdetményben hozta tudomására, hogy csúf és szemérmetlen ez a magatartás, és hozzáfűzte, nem adja meg az összeget, pedig már előzőleg a népnek szánta. Egy tervezett pénzosztás alkalmával tudomására jutott, hogy sok szabadon bocsátott rabszolgát is beiktattak a polgárok sorába; mint előbb, most is éppoly keményen és határozottan tagadta meg, hogy pénzt juttasson illetékteleneknek, sőt, a többieknek is kevesebbet adott, mint amennyit megígért, hogy az előre meghatározott összegből fussa. Egyszer jóformán semmi sem termett, s a dolgon nem lehetett segíteni; ekkor kiűzte Rómából a rabszolgakereskedők és gladiator-iskolamesterek rabszolgáit, valamennyi külföldit – az orvosok és tanítók kivételével – és a szolgaszemélyzet egy részét. Mikor végül a gabonaellátás megjavult, maga írja: keményen nekilátott, hogy az ingyengabonaosztást örökre megszüntesse, minthogy az emberek ebben bízva abbahagyják a földek megművelését. Tervét azonban mégsem vitte véghez, mert biztosra vette, hogy halála után utódai a népszerűség kedvéért úgyis bevezetik újból. Annyira mégis korlátozta a kiosztást, hogy a földművesek és gabonakereskedők, valamint a városi nép érdekeit egyaránt figyelembe vette.

(Suetonius: Caesarok élete – Augustus)

A gabonajuttatás politikai jelentőségét felismerve Kr. e. 22-ben Augustus kivette a feladatkört az aedilisek kezéből, és császári hivatalt létesített a feladatra.

A jogosultak száma gyorsan növekedett. Caesar idejében számuk már 320 ezer körül volt, ezt sikerült különböző intézkedésekkel (például 80 ezer jogosultat – egyszeri juttatással „rábeszélve” őket – kitelepített Rómából, sőt sokakat Itáliából is, új jogosult csak kihalásos alapon léphetett be) 150 ezerre csökkentenie. Ennek ellenére Augustus császársága idején már megint 250 ezer volt az ellátandók száma. Ezt Kr.e. 2-ben Augustus „letornázta” 200 ezer alá, de aztán újból elkezdett növekedni a létszám, hét évvel később már ismét 320 ezer volt a jogosultak száma. A római polgárjog kiterjesztésével további növekedés indult be, majd a főváros Konstantinápolyba helyezésével ott is megszervezték a gabonaosztást, illetve a birodalomhoz tartozó más városokban is.

Hajó szállítmányának kirakása a kikötőben. A jobb oldalon lévő ülő emberek valószínűleg a kirakást felügyelő vámosok. (Római síremlék részlete)

Természetesen a jogosultság magával hozta a visszaéléseket is. Claudius idejében már halállal büntették azt, aki a római polgárjoggal visszaélt.

A gabonaárak emelkedése ellen Tiberius vezetett be intézkedéseket, maximálta az árakat, a gabonakereskedőket árkompenzációval kárpótolta, ugyanezt a módszert alkalmazta Claudius is.

A gabonajuttatás mellé más juttatásokat is követeltek, és el is értek. Caligula már kijelentette, hogy a nép követelései jogosak, és az államkincstárból finanszírozták az egyéb juttatásokat is. Septimus Severus (193-211) már ingyen olajat, olcsó bort és disznóhúst, Aurelianus császár (270-275) pedig ingyenes disznóhúst is osztott. A gabona helyébe a Kr. u. harmadik századtól rendszeres (napi!) kenyérjuttatás lépett.

Irodalom:

A Római Birodalommal sok ezer kötetnyi könyv, számos film, weblap stb. foglalkozik. A felhasznált irodalom részletes ismertetésétől eltekintünk, de kiemeljük közülük a következőeket:

Julius Caesar feljegyzései: A gall háborúról; A polgárháborúról

Castiglione László művei: Az ókor nagyjai (Bp., 1971); A római művészet világa (Bp., 1974)

Creighton, Mandell: A római nép története (Bp., 1898)

Grüll Tibor: A Római Birodalom gazdasága (Bp., 2017)

Gulyás Istvánné (szerk.): Az antik Róma napjai (Bp., 1983)

Hahn István: Róma istenei (Bp., 1975)

Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római-történelem (Bp., 2007)

Révay József: Százarcú ókor (Bp., 1962)

Suetonius: Caesarok élete

Ürögdi György könyvei: A régi Róma (Bp., 1963); Róma kenyere, Róma aranya (Bp., 1969); Kleopátra (Bp., 1972); Kard és törvény. Marius és Sulla kora (Bp., 1974); Nero (Bp., 1977); Hogyan utaztak a régi rómaiak? (Bp., 1979)

www.romaikor.hu: a weblap – részben tematikusan – számos szakirodalmat idéz, neves szakemberek írásait tartalmazza


Kapcsolódó cikkek:


Hogyan adóztak a rómaiak? – Augustus adóreformja (3. rész)
2018. november 16.

A történelem első ismert adóreformját Augustus római császár hajtotta végre. Az adóreform átfogóan változtatta meg az adónemeket, a beszedés módját, a beszedett adó kincstári kezelését. Az Augustus által bevezetett adóintézkedések hosszú távon fennmaradtak, biztosították a Birodalom működését az elkövetkező évszázadokban.

Hogyan adóztak a rómaiak? – Bevezető rész
2018. október 26.

A nyugati típusú társadalmak a Római Birodalom örökösei. Jogrendszerük, közéletük, kulturális örökségük, vallásuk, sokszor még a nyelvük, kifejezéseik is visszavezethetők a birodalomra. Igaz ez a közéletre, a politikai rendszerekre, az állami működésre is, beleértve a pénzügyi és adózási rendszereket is.