Hogyan hallgathat le az APEH?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Vadai Ágnes, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke kezdeményezi, hogy a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság szeptemberben vizsgálja meg, hogyan használja majd az APEH a titkosszolgálati eszközöket.
Az APEH és a pénzügyőrség összevonásának egyik következménye, hogy az adóhatóságnak is módja lesz titkosszolgálati eszközök használatára, így például telefonlehallgatásra, vagy a levelezés megfigyelésére.
Vadai Ágnes a Vasárnapi Híreknek ezzel kapcsolatban azt mondta: kezdeményezi, hogy a bizottság szeptemberben vizsgálja meg, hogyan használja majd az APEH a titkosszolgálati eszközöket.
Arról is szót ejtett, hogy a kormány tízmilliárd forint értékben kért a közbeszerzés alóli mentességet a nemzetbiztonsági bizottságától a Terrorelhárítási Központ létrehozatalának költségeire. Szerinte máig nem tisztázódott, mire és miért kell pontosan ez a hatalmas összeg. Véleménye szerint a bizottságnak szeptemberben foglalkoznia kell a Terrorelhárítási Központ működésével, költségeivel is.
A politikus hozzátette: a kormánypárti többség eddig nem sok hajlandóságot mutatott az ilyen kényes ügyek kivizsgálására, de ezúttal a tisztázás az adófizetők érdekében elkerülhetetlen.
Forrás: Fn.hu