Kik buktak meg az APEH-nél?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tízből kilenc árubemutatót szervező cégnél talált szabálytalanságokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a cégek közül minden ötödik az APEH vizsgálatain is megbukott – ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

A cégek jelentős árengedménnyel, változatos termékekkel, szórakoztató programokkal csalogatják termékbemutatóikra a gyanútlan nyugdíjasokat, hogy azután számla és garancia nélküli bóvlit sózzanak a nyakukba – írja a napilap.

Fülöp Zsuzsanna a fogyasztóvédelmi hatóság szóvivője elmondta, hogy az utazásokkal egybekötött termékbemutatókon értékesítő cégek tevékenységével folyamatosan problémák vannak, ezért 2008 óta évente átlagosan száz alkalommal ellenőrzik ezeket a cégeket. Az esetek döntő többségében (2008-ban 88, 2009-ben 84 százalékban) találtak valamilyen szabálytalanságot.

Az idei évtől az APEH célkeresztjébe is bekerültek az ilyen cégek. A próbavásárlások során az APEH-ellenőrök minden ötödik esetben találtak hiányosságokat.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.