Hogyan tervezzük a transzferárakat 2020-ban? Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adott gazdasági körülmények között mindannyian tisztában vagyunk a transzferár-tervezés nehézségeivel, ezért itt az ideje, hogy újragondoljuk a folyó évi transzferárakat. Az a legtöbb adózó számára világos, hogy a transzferárak igazolásához természetesen mindig szükség van alátámasztó információkra, különösen akkor, ha a múlt nem feltétlenül előzménye a jelennek. Azonban hol találhatók ezek az alátámasztó adatok? A témában megjelent sok cikk közül kevés tartalmaz konkrét javaslatot a transzferárak kezelésével kapcsolatos nehézségeket illetően, a piacok és a gazdaság korábban nem tapasztalt felfordulása idején. Még kevesebben kínálnak gyakorlati tanácsokat azoknak az adózóknak, akik szűkös erőforrásokkal rendelkeznek.

Ezért, alternatívaként javasolható egy olyan megközelítést, amely szorosan tükrözi azokat az összehasonlító (bechmarking) elemzéseket, amelyeket valószínűleg az elmúlt években már alkalmaztak az adózók mind a megfelelés, mind a szokásos piaci árak meghatározása terén.

Először azonban hasznos összefoglalni, hogy ez miért olyan fontos.

  • A legtöbb vállalat a vele összehasonlítható cégek nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolói alapján alakítja ki transzferár-elemzéseit. Összehasonlítható vállalatok csoportja vagy halmaza általában legalább hét-nyolc és akár 25 vállalatot is tartalmaz, bár egyes esetekben ezek a számok lehetnek kisebbek vagy nagyobbak is.
  • Azonban ezek a pénzügyi adatok úgymond késleltetve érhetőek el, hiszen a 2019-es naptári évre vonatkozó információk csak nemrégiben kezdtek elérhetővé válni, és az idei (2020) adatok 2021 nyaráig nem érhetők el.
  • Ennek a lemaradásnak az eredményeként az adott év transzferár-tervezésének alapját általában a szóban forgó évig terjedő három-, ötéves időszak rendelkezésre álló pénzügyi adatai szolgáltatják. Így például az ez évi (2020-as) transzferár tervezés általában a 2017 és 2019 közötti pénzügyi adatokra támaszkodik.
  • A „normális” gazdasági időkben ez a lemaradás nem jelent jelentős problémát, mivel a társaságok pénzügyi eredményei általában kevésbé változnak évről-évre, továbbá a hároméves átlagolás segít elsimítani az esetleges különbségeket, ha mégis bekövetkeznek.
  • 2020 azonban minden, csak nem „normális év”. Azoknál a vállalatoknál, akik megpróbálják kiigazítani a 2020-as transzferárakat (és a szokásos piaci tartományokat) a COVID-19 járvány hatásainak kezelése érdekében, a 2017 és 2019 közötti pénzügyi adatokon alapuló elemzés csaknem hasznavehetetlen, mivel az előző évi pénzügyi információk már nem nyújtanak megbízható iránymutatást az aktuális állapotokra vonatkozóan.

Mi a teendő, ha gazdasági okok miatt idén nincs lehetőségünk drága adatbázisokat igénybe venni?

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb javasolt megközelítés két csoportba sorolható, egyrészt a 2017–2019-es pénzügyi adatok statisztikai kiigazításaira támaszkodik, másrészt pedig a korábbi recessziók, különösen a „nagy recesszió” (2008 végén kezdődő és a következő éveket érintő) hatásainak elemzésén alapul.

Jelentős hiányosságok vannak mindkét megközelítésben. A statisztikai kiigazításon alapuló megközelítések gyakran olyan kifinomult analitikai technikákat javasolnak, amelyek a legtöbb vállalat számára túl vannak a gyakorlati megvalósíthatóság határán. A nagy recesszió hatásainak elemzése ígéretesebbnek tűnik, mivel közelebb esik a hagyományos transzferárazás technikáihoz. Ennek a megközelítésnek az alkalmazhatóságát azonban korlátozza az a jelentős különbség, amely abban áll, hogy a nagy recesszió és a jelenlegi COVID-19 válság eltérő módon és mértékben befolyásolta az egyes iparágakat és a gazdaságot globálisan.

transzferár 2020A folyó év transzferár-tervezésének létezik egy közvetlenebb és gyakorlati megközelítése is, amely nem igényli bizonytalan, új adatforrások vagy komplex analitikai modellezési technikák bevonását. A megközelítés az adott vállalat meglévő transzferár-módszertanán alapul, és magában foglalja a vele összehasonlítható ágazathoz vagy iparághoz rendelkezésre álló legfrissebb piaci információkat. Ez az információ a negyedéves pénzügyi eredményekből és az összehasonlítható vállalatok pénzügyi teljesítményére vonatkozó elemzői előrejelzésekből áll.

A nagy brókercégek elemzői követik és közzéteszik a vállalatok várható negyedéves jövedelmére vonatkozó előrejelzéseit, jellemzően a következő két évre (nyolc negyedévre) terjedően. Az eredmény előrejelzések a bevételek és a költségek modelljein alapulnak, és mind a belső, mind a külső mutatókat tükrözik. Ezen tényezők között szerepelnek a gyártási és forgalmazási költségek, a piaci feltételek valamint a globális gazdasági és politikai tényezők. A vállalattól és az iparágtól függően az elemzői előrejelzések frissíthetők, amennyiben új információk válnak elérhetővé (de legalább negyedévente egyszer).

Mivel a jövedelem előrejelzéseket rendszeresen, nyilvánosan közzéteszik, és azok mind a belső, mind a piaci információkat tartalmazzák, ezek értékes forrást jelentenek a transzferár-tervezéshez már azelőtt, mielőtt az éves pénzügyi adatok rendelkezésre állnak. Ezek az előrejelzések közel állnak a valós idejű adatokhoz, és megfelelő alapot képezhetnek a vállalat transzferár politikájának az adott év során történő kiigazításához.

Bár a jövedelem előrejelzések ezen felhasználása széles körben alkalmazható, mégis bizonyos óvatosság nem árt. Először is, mivel az előrejelzések nem reprezentálják a tényleges pénzügyi eredményeket, és a negyedéves eredmények jellemzően nem auditáltak, ez a megközelítés nem biztos, hogy megfelel az OECD és az adott ország helyi dokumentációs követelményeinek. Másodszor, ez a megközelítés szükségszerűen azokra a vállalatokra korlátozódik, amelyeket a pénzügyi elemzők vizsgálnak, ezért előfordulhat, hogy ezek az előrejelzések nem állnak rendelkezésre valamennyi összehasonlítható vállalatra és minden földrajzi régióra vonatkozóan. Jellemzően az adott iparág vezető, tőzsdén jegyzett vállalatai, vállalatcsoportjai teszik közzé a negyedéves mutatókat. Így a pénzügyi adatok figyelembevétele során fontos szem előtt tartani az összehasonlíthatóságot, illetve, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi adatokat vállalatcsoporton belüli tranzakciók is befolyásolhatják.

A jogos fenntartások ellenére a jövedelem-előrejelzések olyan gyakorlati megközelítést kínálnak, amelyek összhangban állnak a legtöbb vállalat által a transzferárak meghatározásakor alkalmazott alapvető módszerekkel. Az elemzés szükség esetén frissíthető, mivel a jövedelem előrejelzéseket rendszeresen frissítik. Továbbá önkorrekciós, amint a negyedéves pénzügyi eredmények elérhetővé válnak.

Összefoglalva, az előrejelzési adatok felhasználása a transzferárak frissítése érdekében olyan megközelítés, amelyet érdemes figyelembe venni akkor, amikor egy vállalat azt mérlegeli, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok fényében miként lehetne tervezni a folyó évi transzferárakat és pontosan a COVID-19 miatt, ebben az évben nem rendelkezik olyan költségvetéssel, hogy drága adatbázis elemzéseket vegyen igénybe.

BDO

A cikk szerzője Orbók Ilona, a BDO Magyarország ügyvezetője, adópartner. A BDO Magyarország az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 8.

Transzferár – kövesd a cserkész jelszót: készülj fel!

Bármely adóévre vonatkozóan a transzferár dokumentáció képezi a felmerülő ellentmondások kezelésére szolgáló vállalati terv első fázisát és ez a kiinduló pontja bármely adóhatósági transzferár vizsgálatnak is. A tényállítások és a gazdasági elemzések eredményei az egész adóhatósági vizsgálatra, bármely későbbi felülvizsgálati folyamatra és amennyiben szükséges, akár a bírósági eljárásra is vonatkozhatnak.