Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Aciprusi események hatására felmerült a kérdés a hazai bankbetéteseknél, kell-e attól tartani, hogy Magyarországon, vagy más uniós tagállamban a betétesek pénzét használnák fel állami mentőakciókra. Bár ennek kicsi a valószínűsége, létezik mód arra, hogy biztonságban tudjuk pénzünket.
Az EU előírásai szerint a 100 ezer euró alatti betéteknél a jövőben is 100 százalékkal biztosak lehetünk benne, hogy egy esetleges állami mentőcsomagra nem használják fel a pénzünket – írja a Napi Gazdaság.
A 100 ezer eurós összegbe nem csak a folyószámlára befizetett tőkeösszeg, a lekötött betét, vagy a devizabetét, hanem a vásárolt banki papír, a biztosított kötvény és ezek kamatai is beleszámítanak, tehát az nem megoldás, ha egy banknál több számlánk, vagy lekötött betétünk van.
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin rendezvények – Transzferár szabályozás – 2013.04.18. További részletek itt. |
A komolyabb betéttel rendelkezők számára az lehet a járható út, ha több bank között osztják meg a vagyonukat. Alternatíva lehet még az állampapír-vásárlás, de ha mégis felmerülne a betétek megadóztatása, az állampapírok visszafizetésének korlátozása nem számítana unortodox megoldásnak – írja a Napi Gazdaság.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!