Hosszabb lett a NAV mentorprogramja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adózási szabályok megismeréséhez a kezdő vállalkozásokat segítő programot működtet a NAV 2018 óta. A korábban féléves, adókötelezettségek teljesítését segítő szolgáltatás idéntől már egy teljes éven át tart, önkéntesen és ingyenesen vehető igénybe, amihez csupán regisztrálni kell – olvasható a NAV honlapján.

2021. január 1-től 6 hónapról egy évre nőtt a kezdő egyéni vállalkozókat, a cégbejegyzésre kötelezett szervezeteket, a bíróság által nyilvántartott civil szervezeteket, az ügyvédi irodákat, valamint a szabadalmi ügyvivő irodákat támogató mentorálás időtartama.

A kezdő – főképp mikro-, kis- és középvállalkozások – sokszor nehezen igazodnak el az adózási szabályok közt. A NAV ezért megalakulásuktól számítva 30 napon belül felveszi velük a kapcsolatot és felkínálja számukra a regisztrálási lehetőséget a Mentor Programba, amely az adókötelezettségek teljesítésében, a helyes adózási gyakorlat kialakításában segít.

A Mentor Program csoportos fórumai mellett, amelyeken a NAV szakemberei bemutatják az elektronikus szolgáltatásokat és a kiemelt adónemek kezdő vállalkozásokat érintő szabályait, személyes mentorálás is folyik. Itt a kijelölt mentor, alkalmazkodva a felmerülő vállalkozói igényekhez, segít a bevallás javításában, kiegészítésében és felhívja a figyelmet az esetleges hiányosságokra is.

A Mentor Programba regisztrálni a https://nav.gov.hu/nav/ebev_portal megnyitásával, a „Mentor Program” főmenüben a „Regisztrálok” szóra kattintva lehet.

(nav.gov.hu)


Kapcsolódó cikkek

2021. január 8.

Izer: a koronavírus-válságra az egyik legjobb válasz az adócsökkentés

A kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik: a kisvállalati adó (kiva) mértéke január 1-től 1 százalékponttal, 11 százalékra csökkent, így 2021-től a kivával még nagyobb adóelőny érhető el – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken a Facebookra feltöltött videójában.