Tállai: Brüsszel már kikényszerítette a cigarettaadó emelését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cigaretta után fizetendő jövedéki adó alacsonyabb volt Magyarországon, mint az unió által meghatározott minimális mérték, és Brüsszel már 2018-ban lépéseket tett az adóemelés kikényszerítéséért. Ha a két és fél éve húzódó ügyben még hét napot vár az Európai Bíróság az ítélethirdetéssel, a jogsértést nem tudta volna megállapítani – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Egy csaknem két és fél éve húzódó ügyre éppen most került pont, amikor az Európai Bíróság – hét nap híján – még éppen ki tudta mondani, hogy a cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – reagált a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott döntésére.

Felidézte, hogy Brüsszel szerint 2018 elején drasztikus emelést kellett volna végrehajtani, de a magyar kormány elzárkózott a nagymértékű és azonnali adóemeléstől, és a lépcsőzetes növelés mellett döntött. Magyarország hiába próbálta meggyőzni az Európai Uniót arról, hogy igazságosabb jövedéki adórendszerre lenne szükség, amelyben például figyelembe veszik az egyes tagállamok adórendszerei közötti különbözőséget és azt, hogy az uniós országokban eltérőek a kereseti viszonyok, így össze sem hasonlítható az úgynevezett vásárlóerő.

De továbbra sem jelenik meg az uniós szabályokban az sem, hogy az EU keleti határánál fekvő tagországok, amilyen Magyarország is, komoly küzdelmet folytatnak a cigarettacsempészettel, a feketekereskedelemmel – jegyezte meg Tállai András.
A tagállamok közti különbségeket felvonultató magyar érveket a brüsszeli bürokraták nem fogadták el, ezért a kormánynak nem volt mozgástere: idén az uniós elvárás miatt két lépcsőben emelkedik az egyes dohánytermékek jövedéki adója. A változás január 1-től 7,3 százalékos adóemelést hozott, amelyet április 1-től újabb 4,8 százalékos követ – emlékeztetett az államtitkár.

Az április 1-jei adómértékkel Magyarország teljesíti a cigaretta jövedéki adójára előírt adóminimumot, vagyis az Európai Bíróságnak két és fél év után még március 31-ig volt lehetősége arra, hogy elmarasztaló ítéletet hozzon Magyarországgal szemben. Március 25-én élt is ezzel a lehetőséggel, ítéletében megállapította a kötelezettségszegés tényét, jóllehet áprilistól a Brüsszel által kikényszerített, magas jövedéki adószintet már eléri Magyarország – összegezte Tállai András.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. március 25.

EU: túl olcsó volt Magyarországon a cigaretta

A cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön.
2020. augusztus 27.

Aktualitások a jövedéki adózásban

Az Adó szaklap írása a jövedéki szabályozás területén az elmúlt időszakban felmerült aktuális kérdésekkel, ügyekkel foglalkozik.