Igen rövid az APEH pozitív listája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig összesen 287 szervezet, illetve vállalkozói tevékenységet folytató magánszemély került fel az APEH jó adózókat tartalmazó listájára.

Úgy tűnik, nem tolongtak az adózók azért, hogy bekerülhessenek a nyilvántartásba, mivel a májusihoz képest mindössze hárommal többen szerepeltek a listán – írja a reggel.hu. A jó adósok névsora mindenki számára elérhető az adóhivatal internetes honlapján. Az APEH minősített adózókat tartalmazó nyilvántartásába 2006 eleje óta lehet bekerülni.

Feltétel, hogy a vállalkozás legalább három éve működjön, továbbá, hogy a kérelem benyújtását megelőző elévülési időn belül az APEH ne állapítson meg adóhiányt. Az is kizáró ok, ha az adózó ebben az időszakban fizetési könnyítést, adómérséklést kért. Az adóhatóság folyamatosan figyeli, hogy a minősített adózók megfelelnek-e a kritériumoknak.

Az APEH szégyenfalán ennél jóval több vállalkozás díszeleg: a 180 napon túli, százmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező gazdálkodók listáján legutóbb 642 vállalkozás szerepelt. A 180 napon túli, tízmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma pedig meghaladta az 1900-at. A jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listáját egy budaörsi cég vezeti, 2,2 milliárd forinttal. A legnagyobb megállapított adóhiány magánszemélynél 354 millió forint – számol be a reggel.hu.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).