Nézze meg, mire költik az adónkat!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány szűk körű ellenőrző testületet hoz létre annak érdekében, hogy a szürke és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetőek legyenek.

A bejelentést Gyurcsány Ferenc tette, aki szerint e háromfős testületnek a munkáltatók, valamint a munkavállalók képviselője mellett egy, a feketegazdasághoz értő, elismert szakértő lesz a tagja.

˝A testület minden hónapban ellenőrizheti az államháztartás teljes bevételi oldalát, és évente legalább két alkalommal részletes és nyilvános jelentést tesz közzé arról, hogy a költségvetés terveihez képest a gazdaság kifehéredéséből származóan mennyi a pluszbevétel˝ – közölte a kormányfő. A cél az, hogy mindenki világosan lássa, hogy ezeket a plusz bevételeket – ami a becslések szerint akár a százmilliárd forint is lehet – az ígéreteknek megfelelően az oktatásra és a kultúra fejlesztésére költik.

Emellett a kormány civil szakértőkből létrehoz egy adóügyi tanácsadó testületet is, amely a tervek szerint az APEH elnöke és a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka mellett fog működni. Ez a testület a két szervezet mindennapi gyakorlatát, különösen az adózói jogok érvényesülését fogja elemezni, és javaslatokat fog megfogalmazni.

Védenék a fogyasztókat

Ennek a testületnek a dolga lesz az is, hogy feldolgozza az adózók és vámot fizetők panaszait. Ide tartozik, hogy a kormány várhatóan novemberben, vagy decemberben veszi napirendre a közigazgatási eljárási törvény módosítását, annak érdekében, hogy a közigazgatási eljárásban megerősítsék az eljáró ügyintézők felelősségét és kiterjesszék az állami kárfelelősséget.

˝Az Európai Unióban is élenjáró, új szabályozást kell megfogalmazni az élelmiszerlánc-biztonság területén is˝ – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Véleménye szerint az államnak, a kereskedőknek, a szolgáltatóknak, a fogyasztóknak egyformán érdeke, hogy a piacon fair play uralkodjon, tisztességes legyen a verseny, egyformán érvényesüljön a fogyasztók joga és a cégek felelőssége. Ezen célok érdekében nemrég új hatóságokkal erősödött a fogyasztóvédelem. ˝A fair play a kormány szempontjából sem csak büntetést jelent, hanem tanácsadást, szolgáltatást, eligazítást, figyelmeztetést. A legvégső eszköz a szankció˝ – emelte ki Gyurcsány Ferenc.

Forrás: Piac&Profit


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.