Így alkalmazzuk a pénzforgalmi elszámolást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013. január 1-től alkalmazható az áfa megállapítására a pénzforgalmi elszámolás. A munkahelyvédelmi akcióterv részeként az áfa-törvénybe iktatott lehetőség lényege, hogy az adóalanynak a fizetendő áfát akkor kell megállapítania, ha a vevőtől már megkapta az ellenértéket, a beszerzései tekintetében pedig akkor gyakorolhatja az áfa-levonási jogot, ha kifizette a vételárat az eladónak.


A pénzforgalmi elszámolás lehetőségét munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXLVI. törvény teremtette meg, amely az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt (Áfa tv.) egy új, pénzforgalmi elszámolásra vonatkozó XIII/A. fejezettel egészítette ki. A NAV részletes tájékoztatójából kiderül, hogy ki választhatja ezt az elszámolási módot, hogyan kell bejelentkezni és mire kell ügyelni számlázáskor.

A pénzforgalmi elszámolás egyaránt vonatkozik az adóalany által fizetendő áfára, valamint a beszerzéseit terhelő levonható áfára. A pénzforgalmi elszámolás hatással van a pénzforgalmi elszámolást választó adóalany vevőjének levonási jogára is, ugyanis a vevő levonási joga is csak akkor keletkezik, ha a vételárat a pénzforgalmi elszámolást választó adóalanynak megfizeti – olvasható a NAV tájékoztatójában.

A választás feltételei

Pénzforgalmi elszámolást olyan az az áfa-alany választhat, aki az alábbi feltételeknek együttesen megfelel:

  • a tárgyév első napján kisvállalkozás (lásd a 2004. évi XXXIV. törvényben)
  • gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön, továbbá
  • nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás hatálya alatt és
  • nem választott alanyi adómentességet.

A választás további feltétele, hogy az adóalany összes termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása fejében megtérített vagy megtérítendő ellenérték adó nélkül számított és éves szinten göngyölített összege sem a tárgyévet megelőző évben ténylegesen, sem a tárgyévben ésszerűen várhatóan, illetve ténylegesen nem haladja meg a 125 millió forintot.

Adómegállapítás, számlázás

A NAV részletesen elmagyarázza, hogyan kell megállapítani a fizetendő adót és hogyan lehet levonásba helyezni azt, és külön felhívja a figyelmet arra, hogy a számlán fel kell tüntetni a „pénzforgalmi elszámolás” kifejezést. Ez azért fontos, mert a pénzforgalmi elszámolás alkalmazása a fizetendő adó megállapításának és a vevő levonási joga keletkezésének időpontját befolyásoló körülmény. Ha az adóalany a számlán nem tünteti fel a pénzforgalmi elszámolás tényét, akkor arra az értékesítésre, szolgáltatásnyújtásra nem alkalmazhatja a pénzforgalmi elszámolást, a fizetendő adót az Áfa tv. 55–58. §-ait alkalmazva a teljesítés időpontjában kell megállapítania. Az ilyen számla alapján a vevő adóalany adólevonási joga is az ellenérték kifizetésétől függetlenül a teljesítéskor keletkezik.

A választás bejelentése és alkalmazási hatálya

A pénzforgalmi elszámolás választását, illetve annak megszűnését be kell jelentenie a NAV-hoz. bejelentésre az Art. változás-bejelentésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A pénzforgalmi elszámolás legkorábban a 2013. január 1-jével kezdődő elszámolási időszakra alkalmazható. A 2013-ra vonatkozó választást legkésőbb 2012. december 31-én be kell jelenteni, az adóhatóság által rendszeresített és – bejelentésre már aktualizált – 2012. évre vonatkozó nyomtatványok felhasználásával.

A NAV tájékoztatása szerint a bejelentés 2012. évi teljesítésének jogszabályi lehetősége is fennáll, mivel a pénzforgalmi elszámolást bevezető törvény 2012. október 16. napján hatályba lépett.

A pénzforgalmi elszámolást a tevékenységét évközben kezdő adóalany is választhatja, az erre vonatkozó nyilatkozat a tevékenység megkezdésének bejelentésével egyidejűleg tehető meg. Ilyenkor az időarányosan számított értékhatár várható, illetve tényleges teljesítését kell vizsgálni.

Az az adóalany, aki 2013-ra pénzforgalmi elszámolást választ, a termékértékesítései, szolgáltatásnyújtásai után fizetendő áfáját pénzforgalmi szemléletben köteles megállapítani, és a 2013. január 1-től kezdődően érvényesítendő levonható áfa tekintetében levonási jogának gyakorlása során is ezt kell alkalmaznia. Ebből következően 2013-ban a pénzforgalmi elszámolás időszakában a 2013. január 1-je előtti beszerzései tekintetében is csak pénzforgalmi szemléletben gyakorolhat levonási jogot – hívja fel a figyelmet a NAV.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.