NAV: 770 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárusnál
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több milliós területalapú támogatáshoz segítette rokonait az MVH egykori dolgozója – olvasható a NAV honlapján.
A NAV közleménye szerint a szabolcsi férfi élettársa és annak rokonai 64 hektár földterület után vettek fel pénzt, úgy hogy a földeknek sem tulajdonosai, sem használói nem voltak.
Az MVH kirendeltségén dolgozó alkalmazott nyilvánvalóan hozzáfért azon területek adataihoz, helyrajzi számaihoz, amelyekre a tényleges tulajdonosoktól nem érkezett támogatási igénylés.
Ezeket az információkat kihasználva, a rokonok sorban benyújtották területalapú támogatási igényeiket, és mintegy 3 és fél millió forintot vettek fel jogosulatlanul.
A nyomozás eddigi adatai szerint a pénzt főként lakáshitel törlesztésére, részvények vásárlására fordították.
A pénzügyi nyomozók három gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt, emellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal dolgozója ellen hivatali visszaélés miatt is feljelentést tettek a rendőrségen.
A pénzügyőrök 770 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak egy kecskeméti zugárus autójában – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
Jövőre megváltozik a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása (TEÁOR), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a főtevékenységkódot átállítja – közölte a KSH.
A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!