Illegális cigarettagyárat talált a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Európa eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárát számolták fel Vecsésen – jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai.


A telephelyen 22 tonna dohányt és 2,3 millió szál cigarettát foglaltak le a pénzügyi nyomozók. Mindebből másfél millió doboz cigarettát lehetett volna előállítani. Az eredetileg az Egyesült Arab Emírségekben gyártott, az angol piacon ismert Golden Mount márkájú cigaretta az angol piacon két és félmilliárd forintot ér.

A NAV képviselői szerint a törvénytelen gyártással az elkövetők kétszázmillió forint jövedéki adót csaltak el. Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt kilenc bolgár állampolgárt, egy izraeli és egy magyar férfit előzetes letartóztatásba helyeztek.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

Tóth Márk, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának pénzügyőr alezredese elmondta, az üzemet úgy próbálták a magyar hatóságok előtt elfedni, hogy papíron az áru bolgár teherautóval, Szlovákiából indulva, cseh címzetthez ment volna litvániai lepakolással. Ehelyett azonban a korábban hűtőházként működő üzembe szállította a gyártáshoz szükséges gépeket, valamint a gyártásban résztvevő bolgár állampolgárokat.

Ismertetése szerint megfigyelhető az a tendencia, hogy csődbe ment kelet-európai dohánygyárak munkásait próbálja az alvilág felhasználni a cigarettagyártáshoz. Az üzemeket rendszerint költöztetik a lebukás veszélye miatt, vélhetően ezt a gyártósort is használták már korábban Európa más tagállamában.

Hangsúlyozta: a február 2-i rajtaütést mintegy egyhónapos felderítő munka előzte meg, az akcióval pedig számos más európai uniós tagállam költségvetését sikerült megkímélni. Az üzemben ugyanis többek között Ausztria, Svájc és az Egyesült Királyság feketepiacára szánt cigarettát gyártottak, azonban értékesíteni már nem tudták azokat.

Nagy Zoltán, az Europol Műveleti Központjának vezetője az európai rendőri szervezet szempontjából a tíz legfontosabb üldözendő bűncselekmény közé sorolta az illegális cigarettacsempészetet. Elmondta, hogy a mostani felderítéshez szakértői, bűnelemzői támogatást adtak és használták hozzá a védett információcsere-hálózatukat.

A Vecsésen felszámolt üzemet összeurópai szinten is modernnek nevezte, értékét 600-700 ezer euróra becsülte.

Jelezte azt is, hogy a sajtótájékoztatóval egy időben az Europol hágai központjában műveleti értekezletet tartanak az esetleges további lépésekről és más ügyekkel való összefüggésekről.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője elmondta: tavaly egész évben 26 tonna dohányterméket foglaltak le a nyomozóik, a mostani rajtaütés nagyságát jól példázza, hogy ezúttal 22 tonnányi dohányt foglaltak le. A gyártósor percenként 2 ezer szál cigarettát tudott volna gyártani, ha fél évig működik, 11 milliárd forint piaci értékű cigarettát állítottak volna elő.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 23.

Energiahatékonysági beruházások adókedvezménye – még nem késő élni vele

Az energiahatékonysági beruházásokkal összefüggő adókedvezmények rendszere jelentősen átalakult tavaly év végén és ez nehéz helyzetbe hozza a cégeket. Egyúttal fontos hangsúlyozni, hogy a folyamatban lévő beruházások esetén még nem késő élni az adókedvezmény adta lehetőséggel – olvasható a Niveus Consulting Group közleméényében.

2024. február 23.

E-kereskedelem: a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (1. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazásáról szólnak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.