Íme az APEH célja! Ők így reagálnak a válságra
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gazdasági válság közepette az APEH célja is az, hogy még jobban segítse az önkéntes jogkövetést, de erőteljesebben szűrje ki az adózás alól kibújni akarókat – mondta egy szerdai előadásban Szikora János APEH-elnök.
Az adóhivatal számai is alátámasztják a nemzetközi megfigyelést, hogy nagyobb az adóbevétel csökkenése, mint a gazdaság teljesítményének zsugorodása. Az adóhivatalhoz érkező bejelentések száma rohamosan nő, idén már 17 ezer, aminek azonban csak töredéke bizonyul valósnak.
A gazdasági válság nem adhat felmentést az adózási kötelezettség teljesítése alól, tehát az APEH – összhangban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ajánlásával – erősíti ellenőrző és behajtó feladatait, de ezt összhangba kell hoznia szolgáltató funkciójának javításával, segítve az adózók önkéntes jogkövetését – mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének szerdai rendezvényén az APEH elnöke. Szikora János arról számolt be, hogy a magyarországi folyamatok nagyrészt megegyeznek az IMF néhány hónapja publikált jelentésében foglaltakkal. A fejlett gazdaságú országokban – többek között – csökken az önkéntes adózási hajlandóság, a vállalkozások pénzügyi eredménye komolyan visszaesik, jelentősen esik a befizetett adó összege, gyorsul a hátralék gyarapodása és több a fizetési könnyítést kérők száma.
Az októberig feldolgozott adatok azt mutatják, hogy a befizetett adó komolyan, 6,5 százalékkal csökkent az előző év alapján becsült időarányos előirányzathoz képest, sőt a vállalkozások társasági adója már 2008-ban is súlyos, 16 százalékos kiesést mutat, vagyis az adóbevételek csökkenése nagyobb, mint amennyivel kisebb a bruttó hazai termék (GDP). A válság hatását mutatja a felszámolási eljárások számának felfutása, bár az APEH által kezdeményezetteké kevesebb volt októberig, mint egy évvel korábban. Ennek oka az, hogy az adóhivatal igyekszik előre gondolkodni – mondta Szikora János.
Ez megmutatkozik abban is, hogy a fizetési könnyítések iránti kérelmek elbírálásakor még gondosabban járnak el, mert jobb a később befizetett adó, mint a semennyi – tette hozzá az adóhivatal vezetője. Ezért az APEH az adófizetésben ritkán ad halasztást, inkább a részletfizetést pártolja a vállalkozások későbbeni, javuló gazdálkodási eredményének időpontjára. Az engedély nélküli gazdasági tevékenység (főképpen a fusizó magánszemélyek) száma nem mutat felfutást Magyarországon, de az adóbevételekből levont következtetés az, hogy megtorpant, kissé vissza is fordult a gazdaság fehéredése.
Az elmúlt években rohamosan növekszik a bejelentések, az adózás alóli kibújásról szóló feljelentések száma: idén már 17 ezer, ami két-három év alatt megduplázódást mutat – derült ki Szikora Jánosnak a fórumon adott egyik válaszából. A bejelentéseknek azonban csak töredéke bizonyul utóbb valósnak. Minden névtelen bejelentésre amúgy sem ugrik az APEH, a nyilvánvalóan képtelenségeket tartalmazókat kirostálják, ugyanakkor nem tehetik meg, hogy csak a konkrétummal ellátott, nevesített bejelentéseket vegyék komolyan – mondta Szikora János.
Forrás: Hírszerző