Indul a különadó-mizéria


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkezdte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak a magánszemélyeknek az ellenőrzését, akiknek a munkáltatói adatszolgáltatások szerint 98 százalékos különadót kellett volna fizetniük, de még bevallást sem nyújtottak be – tudta meg a Pénzcentrum.hu az adóhatóságtól. Összesen 438 adózó nem tett eleget a kötelezettségének.

Összesen 1131 magánszemélynek kellett volna május 20-ig 98 százalékos különadót fizetnie a munkaviszonya megszűnése okán kapott, meghatározott összeghatár fölötti jövedelmei után. Közülük viszont csak 893-an nyújtották be a bevallást a július 12-ei adatok szerint – tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a az adóhatóság.

Ez azt jelenti, hogy az arra kötelezettek egyharmada megtagadta az adóbevallást a felmentése után kapott pénzekről, amelyek meghaladták a 3,5 millió, illetve – egyebek között állami vállalatok vezetőinél, polgármestereknél – a 2 millió forintot.

Még ennél is kevesebben fizették be az adót. A bevallásokban összesen 4,1 milliárd forint különadó-köteles jövedelmet tüntetett fel a 893 magánszemély. Ezután már 1,9 milliárd forint adót levontak a kifizetők. Így összesen még 2,1 milliárdot kellett volna az adózóknak befizetniük. Ebből viszont csak 1,38 milliárd forint folyt be.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint a fennmaradó 747 millió forint különbözet abból eredhet, hogy az adózók fizetési könnyítést, illetve az adóteher mérséklését kérték.

Folytatás a pénzcentrum.hu-n.

Forrás: pénzcentrum.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.