Itt van a bérkompenzációs pályázat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Indul a 21 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiegészítő bérkompenzációs pályázat, amelynek segítségével a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez. A támogatás szigorú feltételekhez kötött, vissza nem térítendő, a nyertes cégek munkaadói először júliusban juthatnak pénzhez,


Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára bejelentette: a pályázat beadására 30 nap, az elbírálásra további 30 nap áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára arra buzdította a munkaadókat, hogy minél többen pályázzanak a korábban meghirdetett 100 milliárd forintos, illetve a 21 milliárd forintos kiegészítő bérkompenzációs pályázatra. Egyúttal arra figyelmeztette a kormány képviselőjét, hogy jövőre is szükség lehet a kompenzációra annak érdekében, hogy a munkaadók képesek legyenek megtartani dolgozóikat a megemelt minimálbér, illetve szakmai bérminimum miatt.

A bérkompenzációs rendszer bevezetését az indokolja, hogy a többkulcsos adórendszerből az egykulcsos rendszerre való átmenet nehézséget okoz a vállalkozásoknak, mivel 10-19 százalékos többletbér kifizetésére segítség nélkül nem képesek – magyarázta Czomba Sándor. Hozzátette: január 1-je óta már működik a bérkompenzáció első lépcsője, az összes munkavállaló bérét megemelő munkáltatók az elvárt béremelés 5 százalék feletti részét kitevő összeget visszatarthatják szociális hozzájárulási adójukból. Ennek várható összege 2012-ben 100 milliárd forint.

Az államtitkár idézte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) február végén összesítetett adatait, amelyek szerint a versenyszférában 2,3 millióan dolgoznak. Közülük közel 500 ezer bére meghaladja a havi 216 800 forintot, ahol a bérkompenzációs lehetőségével nem kell élni, a fennmaradó 1,8 millió dolgozóból 800 ezret minimálbéren, vagy garantált bérminimumon foglalkoztatnak, ez utóbbi csoportnál kötelező volt megadni a megemelt összeget. „Ebből a levezetésből következik, hogy egymillió munkavállalónál jön, jöhet szóba akár az öt százalék feletti, akár az öt százalék alatti bérkompenzáció. És ha ehhez hozzávesszük a kötelezően végrehajtott béremeléseket, akkor összesen az 1,8 millió dolgozó 70-75 százalékánál kerül sor bérkompenzációra” – fogalmazott Czomba Sándor.

Amennyiben a cégek átlagosan 2 százalékos kiegészítő bérkompenzációt pályáznak meg, akkor 650 ezren, amennyiben 3 százalékos bérkompenzációt, akkor 450 ezren juthatnak hozzá a megemelt bérhez – közölte az államtitkár.

A kiegészítő bérkompenzációs pályázaton azok a cégek kaphatnak támogatást, amelyek az összes dolgozójuknál teljesítik a bérkompenzációt. További kritérium, hogy a vállalkozás átlagos állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidős foglalkoztatásból részmunkaidőbe kerülők aránya pedig nem lehet több 20 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 2011-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a 215 ezer forintot. A támogatás az ötszázalékos vállalati önrészből legfeljebb 3 százalék megtérítésére terjed ki, a keret az eredetileg tervezett munkavállalói kompenzációnál nagyobb foglalkoztatotti kör béremelését segítheti.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.