Itt van a sertésáfa-csökkenés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken január 1-jén a jelenlegi 27 százalékról; a döntés a jövő évi adótörvényekkel együtt lép hatályba, a szakértők szerint a mérséklés ellenére a területről származó adóbevételek várhatóan szinten maradnak a szektor fehéredésének köszönhetően.


Az általános forgalmi adó mérséklését mind a Vidékfejlesztési Minisztérium, mind a szakmai szervezetek – például a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – jelentős eredménynek tartja, mivel az áfa csökkentése hozzájárul az ágazat gazdasági tevékenységének fehérítéséhez, az érintett vállalkozások versenyképességének növeléséhez.

A szakminiszter a döntés november eleji bejelentésekor arról beszélt, hogy az élelmiszerek áfájának csökkentésében az első lépés a mostani mérséklés, és nem tartotta kizártnak, hogy 2014-ben további áfacsökkentések is jöhetnek. Fazekas Sándor jelezte azt is: a lépés összhangban van a sertésstratégiával, az intézkedéssel a magyar termelőket és feldolgozókat kívánják segíteni.

Fazekas Sándor korábban úgy vélte: az áfacsökkentés hatása megjelenik majd a belföldi fogyasztás emelkedésében is, és ármérséklő hatást is várnak attól, mivel a vágóhidak számára is alacsonyabb lesz az általános forgalmi adó. Így az intézkedés a termelők és a feldolgozók likviditását is pozitívan befolyásolja. Hozzáfűzte, hogy az élelmiszergazdaság más területein tovább folyik a munka az áfa mérséklése érdekében.

Ágazati szakértők szerint az áfacsökkentés fehéríti az ágazatot, egyenletesebben oszlik el ugyanis az adóteher a gazdasági szereplők között. Az importálók előnyeit a lépés visszaveti, hiszen hasonló vagy azonos feltételekkel a magyar sertés versenyképes. A legális termelők jelentős, illegális versenyelőnyt élvező konkurenciától szabadulhatnak meg – vélik az elemzők -, ha a sertéságazat forgalmán beül a 30-50 százalékra becsült feketegazdaság arányát sikerül csökkenteni, felszámolni.

Az ágazati szereplők és a szakértők véleménye is az, hogy a feketegazdaság a folyamat egészében jelen van. A legális forgalom mellett – mint ahogy néhány esetben már a NAV feltárta – kiépült egy láthatatlan vertikum is, a feketén nevelt hízótól, az illegális importon át a szintén feketén dolgozó vágóhidakig, feldolgozókig és eladókig.

A legálisan működő integrált termelő cégek pozícióját nem igazán érinti az élősertés és a levágott egész, illetve félsertés áfájának változása, hiszen mindez cégen belüli fázis. Más a helyzet a vágással, bontással foglakozó vágóhidakon és a feldolgozóknál. Hozzájuk ezentúl 5 százalék áfával jön be az alapanyag és 27-tel megy ki. Itt olyan rés van az input és az output között, amire – a szakemberek szerint – „érdemes rámozdulni”.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.