Izer: tovább csökken az adó-adminisztráció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország a legnagyobb adócsökkentő az Európai Unióban, és néhány éven belül szeretnénk elérni azt is, hogy a magyar legyen a legegyszerűbb, a legkevesebb adminisztrációt és a vállalkozásokat legjobban kiszolgáló adórendszer – mondta az MTI-nek Izer Norbert.

Már az idén egyre közelebb kerülünk ehhez a célhoz, hiszen azon túl, hogy öt adófajtával kevesebb lett, mostantól az adóhivatal értesíti a vállalkozásokat arról, hogy mely munkavállalói után vehetnek igénybe havonta több mint 31 ezer forint adókedvezményt – emelte ki.

Az érintett vállalkozások hétfőn kapják meg az első olyan igazolásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), amelyek részletezik, hogy pontosan mely munkavállalók után vehető igénybe a havi 31 290 forint adókedvezmény – közölte.

Az államtitkár felidézte, hogy a munkaerőpiacra lépők kedvezményét a vállalkozók minden olyan munkavállaló után igénybe vehetik, akinek az elmúlt 9 hónapban legalább 6 hónapig nem volt munkájuk. A kedvezmény két évig teljes munkáltatói adómentességet biztosít a minimálbér összegéig. Azaz munkáltatónak nem kell se szociális hozzájárulási adót, sem szakképzési hozzájárulást fizetnie a pályakezdők, a tartós munkanélküliek, és az anyasági ellátás után visszatérők után. A munkaerőpiacra lépők után még a foglalkoztatás harmadik évében is jár a kedvezmény, akkor a szociális hozzájárulási adó 50 százalékát kell csak megfizetni.

Izer Norbert elmondta, hogy a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a jogalkotás során gyakorlatilag épp a visszájára fordították az igénybevétel menetét. Eddig a cégeknek kellett igazolni a kedvezményre való jogosultságot, például anyasági ellátás után visszatérők esetében a kismamának kellett beszereznie az igazolást.

Idéntől viszont a NAV az újonnan bejelentett munkavállalók esetében automatikusan vizsgálja a kedvezményre jogosultságot. A vállalkozásoknak nincs is teendőjük – szögezte le Izer Norbert. A NAV ugyanis a nyilvántartásában szereplő adatok alapján automatikusan megküldi az érintetteknek elektronikus úton az igazolást, amelynek birtokában érvényesíthető a munkaerőpiacra lépő dolgozója után a kedvezményt – részletezte.

A korábbi munkahelyükre visszatérő kismamákat foglalkoztató vállalkozások is jogosultak a kedvezményre – húzta alá az államtitkár. Hozzátette, hogy a kedvezmény igénybevétele ebben az esetben is rendkívül egyszerű, az igazolást a havonta benyújtandó járulékbevallásban kell kérnie a munkáltatónak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.