Januártól változik a kötelező gépjárműbiztosítás
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A PSZÁF tájékoztatójából kiderül, hogy januártól szerződéskötéstől számított 1 év múlva lehet biztosítót váltani, nem pedig naptári évenként. A flotta ezen túl minimum öt járműből áll és csak egyetlen üzemben tartója lehet.
Az eddigi naptári évforduló helyett az ügyfél a szerződéskötéstől számítva 1 év (365 nap) után mondhatja fel és kötheti meg más biztosítónál KGFB-szerződését. Az ügyfél meglévő biztosítója a szerződés lejárta előtt 50 nappal köteles tájékoztatni az ügyfelet a következő időszak biztosítási díjáról. Az ügyfél a szerződéses évfordulót legalább 30 nappal megelőzően mondhatja fel biztosítását.
A bónusz-malusz rendszer fennmarad, az egyik legjelentősebb változás, hogy a biztosító ezen túl az üzemben tartó által tett nyilatkozat alapján is azonnal a kedvezőbb bónuszfokozatba sorolhatja az ügyfelet, nem kell őt a kártörténeti igazolás megérkeztéig A00-ás fokozatban tartani.
Az üzembentartónak a gépjármű forgalomból kivonása, tulajdonjog átruházása, üzembentartó változása stb. esetén csak az okmányirodát kell értesítenie, a biztosítónál ezen túl nincs bejelentési kötelezettsége. A biztosítónak a szerződés megszűnésének tényéről és a szerződés bónusz-malusz besorolásáról a megszűnést követő 30 napon belül írásban kell tájékoztatnia az üzembentartót. A díj nem fizetéssel történő megszűnés esetén ez 15 nap.A KGFB szerződéseknél ezen túl a szerződő fél alapesetben nem a tulajdonos, hanem az üzemben tartó .
A károkozónak a káreseményt annak bekövetkezte után 5 munkanapon belül, a károsultnak 30 munkanapon belül jelentenie kell a biztosítónak. A biztosító a kárrendezéshez szükséges dokumentumok benyújtásától számított 15 napon belül, dokumentumok hiányában 3 hónapon belül köteles kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni, vagy indokolni, hogy a felelősséget miért nem ismeri el. A kárrendezési eljárás elhúzódása esetén a biztosítónak egyre nagyobb késedelmi kamatot kell fizetnie, s erről is tájékoztatnia kell az ügyfelet.
A flotta ezen túl minimum 5 járműből áll és csak egyetlen üzemben tartója lehet . A segédmotoros kerékpárok és a quad-ok is kötelesek KGFB-t kötni.
A biztosító személyi sérülésekre vonatkozó helytállási kötelezettsége egy kárnál maximum 1,6 milliárd forintra nő. Ittas, jogosítvány nélküli vezetővel szemben a biztosító 1,5 millió forintig érvényesíthet követelést, a jármű elhanyagolt műszaki állapota miatt kárnál az üzemben tartótól követelhető összeg 750 ezer forintra nő – olvasható a PSZÁF honlapján.
Forrás: PSZAF