Jósnő szentélyében vizitált a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közismert jósnőt ellenőriztek a NAV dél-alföldi revizorai; az asszony nem adott nyugtát a szolgáltatásról, és adószáma sem volt.


Jegyinák Attila, az adóhatóság regionális szóvivője közölte: a magát „látónak” tartó nő elmondása szerint különleges képességei miatt a határainkon túl is jó hírnévnek örvend, szolgáltatásait ismert közéleti személyek is gyakran igénybe vették.

Az asszony egy külterületi villában kialakított szentélyében fogadta az adóellenőröket. Az egy órán át tartó jóslás ellenértékét előre nem határozta meg, így az revizorok egy 10 ezer forintos bankjegy átadásával fizettek. „A „látót” képességei azonban cserbenhagyták, hiszen a jóslásért átvett összegről nem állított ki adóügyi bizonylatot” – olvasható a NAV az akcióról szóló közleményében.

Kiderült az is, hogy az asszony a tevékenységét bejelentés és adószám kiváltása nélkül végzi, e mulasztásáért 200 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki az adóhatóság.

Az adóhatósági ellenőrzés szabályairól mindent megtudhatunk az Adó szaklap 2012/6. számában megjelent cikkből, a kiutalás előtti ellenőrzés gyakorlatát pedig itt ismerhetjük meg.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.