Itt a 15 százalékos minimális társaságiadó-kulcs, mégis maradhat a hazai 9 százalék


Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a globális minimális társaságiadó-kulcsra vonatkozó irányelvről szóló jelentést 503 szavazattal, 46 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadták el. Varga Mihály korábban azt mondta: a magyar társasági adó kulcsa nem fog változni, továbbra is 9 százalékos marad.

A jelentés a jogszabály mielőbbi alkalmazása érdekében az EP helyben hagyta az Európai Bizottság javaslatának kulcsfontosságú elemeit, és többek között nem változtatott a jogszabály tagállami átültetésére vonatkozó ütemterven és annak 2022. december 31-i határidején sem.

A képviselők azonban több ponton módosították a javaslatot, például egy felülvizsgálati záradék bevezetésével. A felülvizsgálat arra biztosítana lehetőséget, hogy változtatni lehessen az éves árbevételi küszöbértéket, amely felett a multinacionális vállalatok a minimum-adómértékre vonatkozó jogszabály hatálya alá esnek. Egy hatásvizsgálatban pedig azt mérnék fel a képviselők, hogy a jogszabály milyen hatással van a fejlődő országokra.

Az EP-képviselők továbbá visszavágnák az uniós bizottság által javasolt kivételek számát és korlátoznák a szabályokkal való visszaélés lehetőségét. Az utóbbi cél érdekében az EP az adóelkerülési megoldások elleni szabályokat tartalmazó bekezdéssel egészítette ki a jogszabály-tervezetet.

Az irányelv célja, hogy az uniós jogba is átültesse azt a nemzetközi társasági adómértékről született megállapodást, mely a nagy multinacionális vállalatok számára 15 százalékos minimum társaságiadó-mértéket szabna meg.

Varga Mihály korábban a minimumadóról azt mondta: a társasági adó kulcsa nem fog változni, továbbra is 9 százalékos marad, mert nemzetközi tárgyalásokon sikerült elérni, hogy a magyar érdekeket érvényesítsék. A globális adót célzott megoldással szedheti be Magyarország.

A vállalati vagyon, és a vállalati munkabérkifizetések speciális számítási móddal levonhatók lesznek az adó mértékéből, tehát azok a cégek, amelyek nem fiktív, hanem tényleges vagyon- és munkabérkifizetéssel járó tevékenységet folytatnak, azok ezt a kedvezményt tudják majd igénybe venni.

Továbbá  10 éves átmeneti időszakra speciális mérték fog vonatkozni, tíz éven keresztül az adó mértéke  csökkentett adóbevallással, csökkentett adóbeszámítással lesz kiszámolva.

(MTI)



Kapcsolódó cikkek

2021. július 8.

A globális minimumadó-szabályozás története és várható hatásai

Az Amerikai Egyesült Államokban lezajlott elnökválasztást követően az OECD-nél új lendületet kapott a globális minimumadó-szabályozás (GloBE) kialakítása iránti igény, amelynek legfrissebb látványos fejleményeként 2021. július 1-én 130 ország és joghatóság csatlakozott a nemzetközi adóreform új keretét létrehozó nyilatkozathoz. E keretrendszer fontos eleme a GloBE, s részben erre is hivatkozva nem csatlakozott több ország – így Magyarország sem –a nyilatkozathoz. De mit is jelent pontosan a GLoBE, miért jött létre, milyen hatásokkal járna a bevezetése az EU-ban, illetve Magyarországon – e kérdéseket járja körül a BDO elemzése.
2021. június 21.

A globális minimumadóról egyeztetett az adószakma

Az Adó-Tanácskozás online ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a 15 százalékos minimumadó bevezetése nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unió versenyképességét veszélyeztetné – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.