800 éves az Aranybulla – Megszületik a kiváltságlevél (4. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok minden ismert az Aranybulláról, de nem kevés a bizonytalanság sem a kibocsátásával, hatásaival, utóéletével, megítélésével kapcsolatban. A kiváltságlevél szövege fennmaradt, de az talán kevésbé ismert, hogy mit jelentettek az egyes rendelkezések. Az értelmezést fordítási hibák is nehezítették.

„a nemesség gyakorta sürgető könyörgésekkel zaklatta felségünket és előttünk való királyai fülét az ország állapotjának megjobbitásáról”

(részlet az Aranybulla Előbeszédéből)

A bulla szó magyarul azt a pecsétet jelenti, amellyel az okleveleket hitelesítik. A középkorban a legjelentősebb ilyen dokumentumokat aranyból (aranylemezből) készült függőpecséttel látták el. Sok ilyen fennmaradt a mai napig, de az 1222-ben II. András király által hét példányban kiadott Aranybulla (csak ennek az oklevélnek a nevét írjuk nagy kezdőbetűvel) függőpecsétjeiből egyik sem!

Mégis ismerjük ezt az arany függőpecsétet, mert II. András más oklevelein több ilyen is fennmaradt, és más királyoktól eltérően, ő egész uralkodása alatt ugyanazt a bullát használta hitelesítésként.

II. András aranybullája

Magából az eredeti Aranybullából sincs ismert eredeti példány, szövegét ugyanakkor ismerjük a fennmaradt másolatokból.

Az Aranybulla kibocsátásának körülményei

Az Aranybulla kibocsátásának körülményeit sok legenda övezi. A tankönyvek, de még tudományos értekezések is gyakran politikai és egyéb elvárásoknak, körülményeknek is meg kívántak felelni, a hiteles dokumentumokkal való alátámasztás nem mindig teljesült.

A közelmúltban jelent meg Zsoldos Attila könyve a kiváltságlevélről (lásd az irodalomjegyzékben), amely ezeket részletesen elemzi.

A székesfehérvári helyszín valószínűsíthető, de a pontos dátum – amelyet sokáig április 24-ben határoztak meg – nem ismert. A XXXI. törvénycikk 3. §-ában található felsorolásból, abból, hogy kik szerepelnek és kik nem szerepelnek benne, azt lehet állítani (Érszegi Géza kutatásai alapján), hogy a kiváltságlevél valamikor 1222. március 25. és május 28. között keletkezett. Tovább bonyolítaná a kormeghatározást, hogy II. András uralkodása alatt többször is megváltoztatta regnálásának évszámítását, de itt egyértelmű, hogy 1205-től számított 17. évről, 1222-ről van szó (XXXI. cikk 3. §).

Semmilyen hiteles dokumentum nincs arra vonatkozóan, hogy a kibocsátás, aláírás, kihirdetés ünnepélyes keretek között történt volna, sőt az sem bizonyítható, hogy a felsorolt személyek jelen lettek volna az aláírásnál.

Az Aranybulla hét példányt említ, amelyek közül egyet-egyet kapott

– a pápa,

– a johannita (ispotályos) lovagrend,

– a templomos lovagrend,

– a király (királyi kancellária),

– a kalocsai érsek,

– az esztergomi érsek és

– a nádor.

Azon nincs mit csodálkozni, hogy a lovagrendeknél, a királyi kancellárián, a nádori irattárban és a kalocsai érsekhez küldött példányok nem maradtak fenn (ha egyáltalán eljutottak a példányok a címzettekhez). A lovagrendek viszontagságai, a korabeli irattárazási szokások, a tatár és török pusztítások ’megtették’ hatásukat.

A XIX. században (a kibocsátás 650. évfordulója idején) folytattak (jelentős anyagi háttérrel támogatott) kutatásokat a pápai levéltárban és az esztergomi érseki levéltárban (az eltelt hosszú idő ellenére mindkettő viszonylagos épségben vészelte át a történelmi viszontagságokat). Sajnos ezek a példányok sem voltak fellelhetőek.

Az Aranybulla rekonstrukciója az Országgyűlési Múzeumban

Azt a kutatók is elfogadják, hogy az oklevél kibocsátását kikényszerítették a királytól, ha nem is abban a formában, ahogyan ezt hirdették az elmúlt két évszázadban.

II. András egész életében küzdött a bárói réteggel. A bárók az előző uralkodók alatt megszerzett pozícióikat kívánták erősíteni, többségük II. András elhunyt bátyja, Géza király udvartartásához tartozott. A hatalommal és anyagi erővel is rendelkező kiváltságosok még több hatalmat, vagyont szerettek volna kikényszeríteni a királyból.

A nemes urak (a nemesség kialakulásáról is Zsoldos Attila hivatkozott könyvében található részletesebb leírás) mindezek érdekében a tettlegességtől sem riadtak vissza, azokat, akik útjukban álltak meggyilkolták, elüldözték. Így került sor II. András király feleségének, Meráni Gertrúdnak és kíséretének meggyilkolására, illetve II. András jeruzsálemi útja alatt a kormányzással megbízott János esztergomi érsek elüldözésére. II. András uralkodói kvalitásait bizonyítja, hogy hazatérése után rendet tudott teremteni, a bűnösöket megbüntette (Péter bánt is karóba húzatta).

Szintén a bárók kényszerítették ki a gyermek Béla ifjú királlyá való koronázását (II. András akarata ellenére). Ennek célja nyilvánvalóan az volt, hogy a király ellenében egy könnyen befolyásolható ellenpontot, hatalmi centrumot hozzanak létre. Béla megkoronázása ’jól sikerült’ akció volt, az ifjú herceg folyamatosan bírálta apja politikáját, több alkalommal került sor kenyértörésre, a pápa közreműködésére volt szükség a kibékülés érdekében (mindezekről az előző részben írtunk részletesebben).

A ’kikényszerítés’ tehát nemigen vitatható, az már viszont igen, hogy az oklevél mennyire szolgálta a bárók érdekeit. Erre egyértelműen az a válasz, hogy erről szó sincs. A kiváltságlevél létrehozott egy olyan réteget (a szervienseket [nem igazán lefordítható, de tulajdonképpen királyi szolgákat]), akik – bár kevés vagyonnal rendelkeztek –, de éppen ezért hatalmi pozíciókba kerülve feltétlen hívei lettek az uralkodónak. Az Aranybulla nagyobb része a szerviensek jogait, kiváltságait szabályozza! A szerviensségnek már a XII. század második felében is voltak előzményei (a fogalmat is akkortól használták), de önálló rétegként II. András emelte ki őket az Aranybullában.

A szerviensek felemelése mellett lényeges eleme a kiváltságlevélnek a (vár)ispánok hatalmának korlátozása. Ez megnyilvánult az ispánok kinevezésében, visszahívásában, bírói hatáskörük szűkítésében, a várbirtokok elvételében (amit aztán szerviensek kaptak meg).

Összefoglalva, az Aranybullát valóban kikényszerítették a királytól (ahogyan ez a cikk mottójában is szerepel), de a szövege pont az ellenkező tartalmat szolgálta, mint azt a bárók szerették volna. Sokkal inkább tekinthető ebből a szempontból az Aranybulla politikai manifesztumnak (kinyilatkoztatásnak, kiáltványnak), mint végrehajtandó törvényeknek. Ez már csak azért is megállapítható, mert II. András királynak – mint azt későbbi tettei is bizonyítják – magának sem volt szándékában ezeknek a rendelkezéseknek a betartása (megjegyzem, ez a politikai gyakorlat ma is él, ehhez elég csak a jelenlegi magyar Alaptörvény számos módosítását áttekinteni).

II. András aláírja az Aranybullát (Than Mór freskója, Nemzeti Múzeum)

Az Aranybulla fő tartalmi elemei

Az Aranybulla (későbbi) besorolása szerint Előbeszédből és 31 törvénycikkből áll. Egyes cikkek egyetlen rövid mondatot tartalmaznak, mások felvezető szövegből (preambulumból) és 1-4 §-ból állnak. Az egyes rendelkezések tartalma és üzenete egyértelmű lehetett II. András idejében, ma viszont már részletes tényfeltárás, elemzés (lenne) szükséges a dekódoláshoz.

A könnyebb érthetőség érdekében az Aranybulla Corpus Juris Hungariciben található fordítását mellékeljük a cikkhez. Most és a cikksorozat további írásaiban is erre fogunk hivatkozni.

Lényeges részét képezik az Aranybullának a kincstári reformmal, pénzkibocsátással, adózással, egyházi privilégiumokkal kapcsolatos rendelkezései. Ezekre a cikksorozat további írásaiban térünk ki részletesebben. Most csak felsorolásszerűen szólunk az egyéb pontokról:

1. Évenkénti „Országgyűlés” Fehérváron (I. tc.)

A XIII. század elején még nem volt a királyságnak egyértelműen meghatározott székhelye. Kiemelt szerepet játszott (Székes)Fehérvár, Esztergom és Kalocsa is, de fővárosnak mégsem voltak tekinthetőek. Budát csak IV. Béla alapította meg a tatárjárás után. A fehérvári gyűlés nem a mai értelemben volt törvényalkotással foglalkozott, sokkal inkább a királyság ügyes-bajos dolgainak fóruma volt. Panaszt lehetett tenni a királynál, kérvényeket lehetett benyújtani, vitás kérdésekben döntést kérni. Az „évenkénti” összehívást sem II. András, sem a későbbi uralkodók nem tartották be, előfordult (például Mária Terézia uralkodása alatt), hogy évtizedeken keresztül nem hívtak össze országos gyűlést.

2. Perkötelezettség (II. tc.)

Perbe hívás nélkül (nemes embert) nem lehet elfogni, fogva tartani, megkínozni. A legfőbb ügyekben a király döntésére, vagy legalábbis tudomásul vételére volt szükség. Az ispánok ítélkezési jogkörét jelentősen csorbította az a rendelkezés (V. tc.), amely szerint nemesek esetében csakis adó- és pénzügyekben hozhattak ítéletet, egyéb esetekben nem.

3. Öröklés (IV., X., XII. törvénycikkek)

Több pont is foglalkozott az öröklés rendjével, a leányok öröklésével, a végrendelettel. Ezekben is a szerviensek szabad rendelkezését emelte ki az oklevél, illetve a hadjárat során vagy más módon elhunytak vagyoni juttatásairól rendelkezett. Fontos tiltás jelenik meg a XVI. törvénycikkben, amely alapján a megyésispánok tisztsége nem örökölhető, azaz a király megüresedés esetén maga dönthet az új tisztségviselő megválasztásáról.

4. Haderőreform
   
   II.András lényeges változtatásokat vezetett be a hadba vonulási kötelezettségek területén. Mivel ezek szoros összefüggésben vannak az adózással – a nemes ember a ’vérével’ adózott –, ezzel is a későbbiekben foglalkozunk.
5. Birtokpolitika (XVI. és XVII. tc.)

A törvénycikkek (legalább is elvileg) korlátozták a király birtokadományozási jogkörét. Az fordítási hiba, hogy egész megyéket adott volna bérbe a király, valójában az ugyanazon szóval jelölt várispánságokról és a hozzájuk tartozó birtokokról van ebben rendelkezés. A korlátozás azért volt elvi, mert II. András (ahogyan apja III. Béla és fia IV. Béla is) jelentős mértékben élt a birtokadományozás lehetőségével. Hogy mégsem jelentette ez a királyi hatalom csökkenését, annak legalább két oka volt. Az adományozás mellett a birtokelvonás is szerepelt a kelléktárban. Igaz, hogy ha „valaki méltó szolgálatjával szerzett” birtokot, azt elvonni nem lehetett, de a „méltó” megítélése a király döntési jogköre volt. A másik ok az, hogy a hatalom gyakorlásához szükséges alapvető feltételeket nem a birtokok, hanem sokkal inkább a pénzügyi feltételek megteremtése (adózás, pénzkibocsátás), illetve a megfelelő erő felmutatása (haderő stb.) jelentette (és jelenti ma is!), ezekkel viszont II. András rendelkezett.

6. Idegenek – vendégek, zsidók, izmaeliták (XI., XIX., XXIV., XXVI. törvénycikkek)

Jelentős követelés volt a bárók részéről, hogy idegenek (vendégek) ne viselhessenek hivatalokat, illetve a zsidókat és az izmaelitákat szerették volna kiszorítani az adó- és pénzügyi tevékenységekből.

II. Andrásra nem volt jellemző, hogy idegeneknek nagy számban biztosított volna hivatalokat. Egyetlen jelentősebb példát ismerünk: kieszközölte a pápánál, hogy Meráni Gertrúd testvérét, Bertoldot nevezzék ki kalocsai érseknek. Ennek az egy esetnek is végzetes következményei lettek. Bertold túlélte a bárók merényletét, később aquileai pátriárka lett.

A zsidók és izmaeliták pénzügyekben játszott jelentős szerepének bibliai okai voltak, nevezetesen Mózesnek az a törvénye, amely szerint testvér a testvértől nem kérhetett kamatot. Ez a tiltás megfojtotta volna a pénzpiacot, ezért áthidaló megoldásként a zsidók és az izmaeliták látták el a bankári, adóbérlői tevékenységeket, ugyanis ők nem voltak ’testvérei’ a keresztényeknek.

A zsidók és izmaeliták korlátozására vonatkozó szabályokat a következő évszázadokban is gyakran törvénybe iktatták, hasztalan, mert az uralkodók is gyakran igénybe vették a szolgáltatásaikat.

7. Pozíciók halmozása (XXX. tc.)

A tisztségek, pozíciók halmozása már II. András korában is gondot jelentett. A pénzzel, hatalommal rendelkezők több ilyet is betöltöttek, ami által még inkább növelhették befolyásukat. A törvénycikk csak néhány kivételes személynek engedi meg a több tisztség viselését (király és királyné országbírái, nádorispán, bán). Ezt a korlátozást már akkoriban sem tartották be, de a rendelkezés jó hivatkozási alap lehetett arra, hogy az arra méltatlanokat megfosszák hivatalaiktól.

8. Tisztségek és jogok (VIII., IX., XV., XVIII. törvénycikkek)

A felsorolt törvénycikkekben az országbíró és a nádorispán hatásköréről, a lovászok, peczérek és solymászok korlátozásáról, illetve az ifjú király jogköréről vannak rendelkezések.

9. Az ellenállási záradékról (XXXI. tc. 2. §)

Az ellenállási záradék felhatalmazást adott arra, hogy ha az uralkodó nem tartotta volna be az Aranybulla rendelkezéseit, akkor a püspökök, nemesek bántódás nélkül ellenálljanak. Ez a klauzula (már a XIII. század elején is) szokásosan megjelent az európai jogalkotásban, így a magyar Aranybullában is. Az arra feljogosítottak ezzel a joggal nemigen éltek (egészen a XVII. század elejéig), mert ha a király jogtalannak ítélte volna az ellenállást, akkor az bizony fővesztést jelentett volna.

Az ellenállási záradék éppen ezért a későbbi jogalkotásban is számos alkalommal megjelent, az uralkodóknak nem jelentett gondot ennek a rendelkezésnek a törvénybe iktatása. A magyar rendek végül 1687-ben mondtak le erről a jogukról (és a szabad királyválasztás jogáról is), ’hálából’ azért, hogy a török uralom alól I. Lipót király csapatai felszabadították Magyarországot.

Az Aranybulla kihirdetése (Kontuly Béla alkotása, freskó, székesfehérvári Városháza díszterme)

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában (Panoráma Kiadó, 1987, Budapest)

Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada (Gondolat Könyvkiadó, 1981, Budapest)

Zsoldos Attila: A 800 éves Aranybulla (Országház Kiadó, 2022, Budapest)

Melléklet: Az Aranybulla szövege a Corpus Juris Hungariciban

1222. évi törvénycikkek

Előbeszéd

A szent Háromság egy Isten nevében.

1. § Endre, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia és Lodoméria királya, örök emlékezetűl.
2. § A miért hogy országunk nemeseinek és másoknak is szent István királytól szerzett szabadságát némely királyok hol tulajdon haragjok bosszujából, hol gonosz, avagy önnön hasznokat szerető emberek hamis tanácsadásából, sok pontban hatalmasul megrontották vala, azért a nemesség gyakorta sürgető könyörgésekkel zaklatta felségünket és előttünk való királyai fülét az ország állapotjának megjobbitásáról.
3. § Mi tehát az ő kérelmöknek mindenben eleget akarván tenni, kivel tartozunk is, jelesben azért, mert ez okon velek már gyakortább nem kicsiny keserüségre jutott ügyünk, a mit a királyi tisztesség tökéletes megtartásáért eltávoztatnunk illik, ez pedig senki más által nem lehet inkább mint ő általok: megadjuk mind nekik, mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott.
4. § E fölött egyebeket is, az ország állapotjának épülésére való üdvös dolgokat, rendelünk ily módon:
   I. törvénycikk: Szent István király ünnepéről

Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, ha csak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérvárat tartozzunk megülni.

1. § És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon oda gyülhessen.II. törvénycikk: hogy senki perbehivás nélkül el ne marasztassék

Ezt is akarjuk, hogy a nemes embert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedveért, hanem ha előbb perbe hivatott és rendes uton törvényt láttak reá.

III. törvénycikk: a nemesek és egyházak jószágának szabadságáról

Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán.

1. § Hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk.
2. § Azonképen az egyházak népén sem veszünk semminemű szerpénzt.IV. törvénycikk: hogy a nemesség az ő marhájával és birtokával szabad legyen

Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik.

1. § Ha pedig testamentom nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.V. törvénycikk: a megyés ispánok hatóságáról és a király falus-ispánjairól

A megyés ispán a nemesek jószágán itéletet ne tegyen, hanem ha pénzt vagy tizedet illet a dolog.

1. § A megyei várispánok egyáltalában senkit ne itéljenek, hanem csak a magok vára népét.
2. § A lopókat és latrokat itéljék meg a király falus-ispánjai, de ugyanazon megye ispánja széke előtt. VI. törvénycikk: a pártolkodókról, hogy tolvajt ne kiáltsanak

Továbbá, összepártolkodásból a nép tolvajnak senkit ne kiálthasson, mint eddig szokta vala.

VII. törvénycikk: a királynak az országon kivül való hadakozásáról

Ha pedig a király az országon kivül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor haza térend, a nemeseken hadi birságot ne vegyen.

1. § Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.
2. § Azonképen, ha az országon kivül akarnánk hadakozni és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék.

VIII. törvénycikk: a nádorispán hatalmáról és a helyettes birákról

A nádorispán minden ember dolgában, ki országunkbeli, különbség nélkül itéljen.

1. § De nemesek perét, ha fejök vesztébe vagy birtokuk veszedelmébe jár, a király hire nélkül el ne végezhesse.
2. § Helyettes birákat pedig ne tartson, hanem ha egyet a maga udvarában.IX.törvénycikk: az országbiró hatóságáról

Országunk birája, mig a curián leend, mindeneket itélhessen és a curián indult pert akárhol elvégezhesse.

1. § De mikor az ő jószágában lakik, akkor poroszlót ne bocsásson és a peres feleket meg ne idéztesse.X. törvénycikk: hadban elesett jobbágyurak fiainak jutalmokról

Ha valamely jobbágyurnak, a kinek tiszte vagyon, hadban történik halála, annak fiát vagy atyjafiát illendő tiszttel méltó megajándékozni.

1. § És ha nemes ember halna meg azonként, ajándékozza meg fiát a király, a mint neki tetszik.XI. törvénycikk: vendégek avagy idegenek mi módon jussanak méltóságra?

Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak.

XII. törvénycikk: akármi módon megholtak feleségének hitbéréről

Ha valaki meghal, vagy törvény szerint halálra itéltetett, vagy perdöntő bajon esik el, vagy akármi más ok miá, annak felesége az ő hitbérében kárt ne valljon.

XIII. törvénycikk: hogy a hatalmasok meg ne nyomoritsák a föld népét, se a szegénységet

A jobbágyurak ugy kövessék a király udvarát, vagy akármerre is ugy járjanak, hogy a szegénységet ne foszszák, ne nyomorgassák.

XIV. törvénycikk: az olyan ispánról, a ki az ő vára népét megrontja

Továbbá, ha valamely ispán az ő ispánságának módja szerint magát tisztességgel nem viselné, vagy az ő vára népét megrontaná, ebben találtatván, mind az ország szine előtt vessék ki tisztéből szégyenére, és a mit elragadott, adja vissza.

XV. törvénycikk: a lovászokról, peczérekről és solymárokról

Lovászok, peczérek és solymárok nemesek falvaira szállani ne merészeljenek.

XVI. törvénycikk: hogy egész megyék ispánsága örökül ne adassék

Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.

XVII. törvénycikk: hogy szerzett birtokától senki meg ne fosztassék

A mely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék.

XVIII. törvénycikk: a nemesek szabadságáról, hogy a király fiához mehessenek, és a király fia előtt elkezdett perekről

Továbbá a nemesek, búcsut véve tőlünk, szabadon mehessenek a mi fiunkhoz, ugy mint a nagyobbtól a kissebbhez; ez azért az ő birtokuk veszedelmébe ne járjon.

1. § Valakit a mi fiunk igaz törvény szerint fején itélt, avagy az előtte kezdett pert, mig ugyan ő előtte vége nem szakad, magunk eleibe nem bocsátjuk; viszont a mi fiunk is azonképen.

XIX. törvénycikk: a föld népe és vendégek szabadságáról

A várakhoz tartozó jobbágyok szent István királytól szerzett szabadságuk szerint éljenek.

1. § Hasonlatosképen a vendégek is, akár micsoda nemzet legyenek, azon szabadságban tartassanak, mely kezdettől fogva vagyon nekik engedve.XX. törvénycikk: a tizedről

A tizedet pénzűl megváltani senki ne tartozzék, hanem a mit a föld terem, bort vagy gabonát, abbúl fizessék.

1. § És ha ebben a püspökök ellentartók lesznek, nem segitjük őket.

XXI. törvénycikk: hogy a püspökök ne adjanak a tizedből a király lovainak és a nép se hordjon tizedet a király jószágára

A püspökök a nemesek jószágán való tizedből ne adjanak a mi lovainknak, se az ő népök ne tartozzék a tizedet a király jószágára hordani.

XXII. törvénycikk: a király disznairól

Továbbá, a mi disznaink nemes ember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.

XXIII. törvénycikk: az uj pénzről

Továbbá, a mi uj pénzünk esztendeig járjon, husvét napjától husvét napjáig.

1. § És a dénárok olyfélék legyenek, a minemüek voltak Béla király idejében.

XXIV. törvénycikk: hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1. § Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

XXV. törvénycikk: a sóról

Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regéczen és a végekben.

XXVI. törvénycikk: hogy az országon kivül valóknak birtokot adni nem kell

Továbbá, birtokot az országon kivül való embernek ne adjanak.

1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.

XXVII. törvénycikk: a nyestbőr adóról

A nyestbőr adót azon szokás szerint fizessék, a mint Kálmán király elvégezte volt.

XXVIII. törvénycikk: hogy a kit a törvény elmarasztott, annak oltalma ne legyen

Ha valaki törvény renden elmarasztatott, senki a hatalmasok közül meg ne oltalmazhassa azt.

XXIX. törvénycikk: az ispán jövedelméről és a királyi jövedelmekről

Az ispánok csak az ő ispánságok igazával éljenek; egyebek, a királyhoz tartozók, ugymint cseberpénz, vám, ökrök, és a várak jövedelmének két része is a király számára legyen.

XXX. törvénycikk: hogy a nádorispánt, a bánt és a király és királyné országbiráit kivéve, senki két tisztet ne viseljen

Továbbá, e négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbiráját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.

XXXI. törvénycikk: hogy az előlbocsátott czikkelyek arany pecsét alatt irásba foglaltatván, különb-különbféle őriző helyekre adassanak és tétessenek el

És hogy ezen mi tőlünk engedett szabadság és ezen rendelésünk mind a mi időnkben, mind az utánunk következők idejében örökké erős legyen, irattuk egy igén hét levélbe, és megerősitettük a mi arany pecsétünkkel; ugy, hogy egyik levél küldessék a pápa urnak és ő is irassa bé az ő lajstromába; a másikat az Ispotályban, a harmadikat a Templomban tartsák; a negyedik maradjon a királynál; az ötödik az esztergomi káptalannál, a hatodik a kalocsainál álljon; a hetediket őrizze a nádorispán, ki az idő szerint leszen.

1. § Oly módon, hogy az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő maga meg ne tévedjen valamikép a mondott dolgokban, se királyt vagy nemeseket, avagy másokat megtévedni ne engedjen; hogy ők is örüljenek az ő szabadságoknak, és azért nekünk és a mi következőinknek minden időben hivek legyenek, és a királyi koronának tartozó engedelmes szolgálatjokat meg ne tagadják.
2. § Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.
3. § Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kanczellárunk; a testté lett ige után ezer-kétszáz-huszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereczk váczi, Vincze nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.

---