Július 1-jén lép hatályba a családvédelmi akcióterv négy pontja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hétpontos családvédelmi akcióterv négy pontja: a babaváró támogatás, a csok kiterjesztése, a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás, valamint a nagycsaládosok autótámogatása lép hatályba július 1-jén – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.

A bölcsődefejlesztési program hosszabb távra szól, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége pedig január 1-jétől lesz elérhető – tájékoztatott, hozzátéve, hogy a kormány, ha lehetséges, már pénteken, de legkésőbb jövő kedden benyújtja a szükséges törvénymódosítási javaslatokat az Országgyűlésnek.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány célja, hogy javuljanak a népesedési folyamatok.

A falusi csokkal kapcsolatban is döntött a kabinet – folytatta a miniszter -, és a korábban ismertetettnél kedvezőbben határozta meg a települési kört, így minden olyan kistelepülés, szám szerint 2373, részt vehet a programban, ahol csökkent a népesség (nem csak azok, ahol a népességcsökkenés az átlagosnál nagyobb mértékű). Az indokolatlan áremelkedések elkerülése érdekében pedig arról is határoztak, hogy lakásvásárlásra a 10 millió forintos összeg legfeljebb fele fordítható, a másik fele pedig felújításra, bővítésre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).