Kannabiszkonzerveket foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy egy kilogramm kannabiszt foglaltak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.

A hivatal vámszolgálata egy konzervdobozokat tartalmazó csomagot ellenőrzött, amikor kiderült, hogy a fémdobozok nem tartós élelmiszert, hanem 823 gramm kábítószert tartalmaztak. A Spanyolországban feladott csomag légi postán érkezett, és a címzésből arra lehet következtetni, hogy az illegális küldeményt Magyarországon terjesztették volna – közölte a NAV.

A küldeményt zár alá helyezték, és kábítószer birtoklása miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.