Karácsonyra szánt játékkonzolokkal csaltak áfát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben „utaztak” – közölte az adóhatóság.


A bűnszervezetet budapesti illetőségű ügyvezetők irányították, olyan cégek élén, amelyek játékkonzolok és játékszoftverek forgalmazását és javítását végezték az ország egész területén, bűnszervezetben működtetett hálózatban. Az adómentes beszerzéseknek és a számla nélküli értékesítéseknek „köszönhetően” a termékeket így az itthoni piaci árnál lényegesen olcsóbban tudták kínálni.

A gyanú szerint az elkövetők az árut egy külföldi cég nevében közösségi beszerzésként belföldi nagykereskedőktől szerezték be számlával, nettó áron. Az így beszerzett termékek kisebb részét szabályosan értékesítették, azonban nagyobb részét a szlovák cég papíron fiktív cégeknek adta tovább. Ezek a „bukócégek” a nettó áron vásárolt áruk után állítottak ki áfás számlát, mintha azt megfizették volna, majd a termékeket webáruházaknak és vidéki kisboltoknak értékesítették.

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>

Az öt megyét érintő akcióban 85 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr, adórevizor, és informatikus szakember egy időben 34 helyszínen kapott zöld jelzést a nyomozati cselekmények megkezdésére. Házkutatásokat tartottak a bűnszervezetben szereplő cégek és könyvelőik székhelyein, a cégek által működtetett üzletekben, szervizekben, a bűnszervezetet irányító és az abban közreműködő személyek lakóhelyein, továbbá a termékeket árusító nagykereskedések telephelyein

Feltehetően a karácsony közeledte miatti megrendelési hullám hatására plafonig telített üzletekből és raktárakból több mint hétszáz különböző gyártmányú és tárkapacitású játékkonzolt foglaltak le a pénzügyi nyomozók, mintegy 67 millió forint értékben.

A nyomozás bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők tettükért akár tízévi szabadságvesztéssel is számolhatnak.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.