Kaszálnak az adóvégrehajtók
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kilenc hónap alatt háromszázmilliárd forintnyi köztartozást hajtott be az adóhivatal – írja a Magyar Idők.
Bár a végrehajtók igen aktívak, így is 1,6 millió adósa volt az államnak szeptember utolsó napján – derül ki a Magyar idők cikkéből. A csoport nagyobb részét – nagyjából háromnegyedét – a közterhekkel elmaradó magánszemélyek adták, miközben 420 ezer vállalkozás neve is szerepelt a regiszterben. A cégek és a polgárok együttes adótartozása megközelítette a 2400 milliárd forintot.
Navigátor Adózás modul
|
Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.
A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.
Megrendelés >>
|
Az eddigi tapasztalatok alapján valószínűsíthető, hogy a közadósság fennmaradó része nemigen érkezik majd meg az államkincstárba. Ennek pedig az az oka, hogy a szóban forgó 1950 milliárd forintot olyan vállalkozásoktól követeli a közkassza, amelyek valamilyen ok miatt megszűnés előtt állnak – olvasható a cikkben.