Kemény szócsata a reklámadóról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csoportszinten is sokat veszít a reklámadón az RTL – írja a Financial Times. A lap tudósítása szerint elkobzáshoz hasonlította az adót a cég tőzsdei gyorsjelentésében. A kormány kemény hangú közleményben válaszolt és cselekvési tervet javasolt a cg vezetőinek.

 


A Magyarországon bevezetett reklámadó várhatóan visszaveti a legnagyobb európai televíziós vállalkozás, az RTL-csoport eredményét – ezt emelte ki a vállalat első félévi profitbeszámolójáról szóló ismertetésében a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap idézete szerint a német Bertelsmann médiacsoport többségi tulajdonában álló RTL „a Magyarországon aktív összes külföldi befektető számára elriasztó jelzésnek” nevezte a „sietve bevezetett, elkobzással felérő reklámadót”. A közlemény szerint ugyanakkor a helyi, decentralizált vállalatvezetési szerkezetnek és a politikai függetlenségnek döntő szerepe van a cég sikeres magyarországi működésében.

A Financial Times ismertetése szerint az RTL által elsősorban a magyarországi üzletágban végrehajtott 100 millió eurós értékleírás több mint a felével, 202 millió euróra csökkentette a cégcsoport a nettó eredményét; ez elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Kemény hangon válaszolt a kormány

Az RTL csoportnak felelős vállalati magatartást kell tanúsítania Magyarországon is; az RTL megalapozatlan, a valóságtól elrugaszkodott kijelentésekre ragadtatta magát, hogy rossz színben tüntesse fel a magyar kormányt, és elriassza a magyarországi befektetőket – válaszolt az RTL állításaira közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közlése szerint megdöbbenve tapasztalják, hogy egy nemzetközi vállalat, amely a magyar reklámpiac negyven százalékát birtokolja, és fiktív veszteségekre hivatkozva éveken át messze a törvényes mérték alatt fizet adót, megengedi magának, hogy megkérdőjelezze a magyar kormány jóhiszeműségét.

Minden választott kormány feladata, hogy a becsületes adófizetők érdekében valamennyi szereplőre, még a legnagyobbakra is kiterjessze a közteherviselést és betartassa a parlament által szentesített adótörvényekben foglaltakat – hangsúlyozza az NGM.

A közlemény szerint javasolják az RTL csoport vezetőinek, vizsgálják meg, hogy a magyar gazdaság egyik legfontosabb és legprofitábilisabb szereplőjeként miért nem járulnak hozzá profitjukkal arányosan az ország működéséhez, a tisztességgel adózó gazdasági szereplők többségével ellentétben. Milyen jogon gondolja normálisnak egy nemzetközi társaság, hogy miközben a világ más országaiban felelős vállalati magatartást képvisel, addig ugyanezt nem kívánja Magyarországon gyakorolni? – teszi fel a kérdést a minisztérium.

„Mindez egy olyan közép-európai országban történik, amely máig nem heverte ki azt a gazdasági hátrányt, amit idegen megszállók által évtizedekre rákényszerített diktatúra okozott. Elfogadhatatlan egy gazdasági felzárkózásáért emberfeletti erőfeszítéseket tevő ország kormánya számára, hogy miután szabaddá tette médiapiacát a külföldi befektetők előtt, egy társaság holmi könnyen kifosztható gyarmatként tekintsen rá” – fogalmaznak a közleményben.

Bérszámfejtők feladatai a 2015-ös szabályok alapján

Személyi jövedelemadó
Társadalombiztosítás
Járulékfizetés
Munkaügy

Előadók: Dr. Andrási Jánosné, Farkasné Gondos Krisztina, Széll Zoltánné, Dr. Kártyás Gábor

Időpont: 2014. november 20.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.