Keményen adózik az online szerencsejáték


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koncessziós díj legalább 100 millió, az adó és a felügyeleti díj pedig a bevétel összesen 22 százaléka lesz – írja a Fortuna Web. Az online nyeremények szja-mentesek lesznek.


A kormány a héten benyújtotta az Európai Bizottsághoz az online szerencsejátékok szabályozásának tervezetét, mely alapján a szolgáltatók 5 évre szóló – internetes sportfogadásra, kártyajátékokra, kaszinójátékokra illetve agár- és lóversenyekre érvényes – liszenszeket igényelhetnek – írja a Fortuna Web szerencsejáték hírportál.

A koncessziós díj egy játéktípusra érvényes engedély esetén 100 millió forint, több játéktípusra érvényes engedély esetén pedig játéktípusonként 100 millió forint lesz. A szervezőknek a tiszta játékbevétel 20 százalékát kell adóként befizetniük, erről kéthetente kell majd bevallást készíteniük. Ezen kívül minden szolgáltató köteles megfizetni szerencsejáték felügyeleti díj jogcímen a negyedévi tiszta játékbevétel 2,5 százalékát (legalább 100 ezer, maximum 50 millió forintot).

Az engedélyért folyamodó társaságoknak legalább 200 millió forint jegyzett tőkével kell rendelkezniük.

A játékosok számára jó hír, hogy az online szerencsejáték oldalakon szerzett nyeremények mentesek lesznek a személyi jövedelem adó alól – írja a Fortuna Web.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.