Keményen megadóztatná a bankokat a lengyel kormány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Drasztikusan növelné a költségvetés bevételeit az októberi parlamenti választások győztese, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság.


Lengyelország jövőre 3,5-5,7 milliárd eurónak (1100-1800 milliárd forint) megfelelő összeggel növelné költségvetési bevételeit, amit meglévő adók hatékonyabb behajtása mellett a bankok és a nagy szupermarketek megadóztatásával érne el – derül ki a Jog és Igazságosság alakuló kabinetje egyik tagjaként emlegetett Henryk Kowalczyk interjújából, amelyet hétfőn közölt a Dziennik Gazeta Prawna című napilap.

Az októberi parlamenti választások győztese, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) abszolút többséget szerzett a lengyel parlamentben, kormánya összetételét várhatóan hétfő délután ismerteti. 

Kowalczyk, aki a PiS képviselője és pénzügyi szakemberként ismert, a lapnak elmondta: a leendő kormány hosszabb távú stratégiai célja a költségvetés kiegyensúlyozása, amit ha el akartnak érni a választási ciklus végéig, az „nagyon ambiciózus kihívást” jelentene. A PiS-nek mégis erre kell törekednie, de előzőleg meg kell állítania a GDP-arányos államadósság növekedését – fűzte hozzá.

Henryk Kowalczyk ezzel vélhetően arra utalt, hogy bár az Eurostat október végi adatai szerint a lengyel államadósság a bruttó hazai termék 51,7 százalékát teszi ki, a PiS szakértői hátterét adó varsói Sobieski Intézet, valamint az 1989-es rendszerváltás utáni lengyel gazdasági reform atyjának tartott Leszek Balcerowicz közgazdász-professzor ezt – az úgynevezett rejtett adósságok, az alternatív könyvelési módszerek miatt – ennél lényegesen magasabbra teszi. 

Henryk Kowalczyk a lapnak elmondta: a hatékonyabb adóbehajtás és a nagy szupermarketek, a bankok megadóztatása jövőre – becslések szerint – 15-20 milliárd zloty (mintegy 3,5-5,7 milliárd eurót) bevételt hozhat az állami költségvetésbe. Korábban a PiS-nek egy másik képviselője, Zbigniew Kuzmiuk úgy nyilatkozott: a bankoknak 0,39 százalékos különadót vezetnének be. 

A nagy kereskedelmi cégek és a bankok megadóztatása része a PiS gazdasági programjának. A párt a fogyasztás növelésével serkentené a gazdaságot, az ehhez szüksége növekvő állami kiadásokat fedeznék az adókból.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A fogyasztás növelését a PiS szerint a lakossági terhek tervezett enyhítése segítheti elő. Az új kormány 2017-től a jelenlegi 3089 zlotyról (724 euró) 8 ezerre (1876 euró) felemelné az adómentes jövedelemküszöböt, csökkentené a kisvállalatok adóját. Növelné továbbá a devizahiteleseknek és a családoknak nyújtott állami támogatásokat. A legszegényebb családoknak már 2016 elején havi 500 zlotyt (117 eurót) érő gyermeknevelési pótlékot ítélne meg, emellett – jövedelemre való tekintet nélkül – minden második és további gyermek után járna ugyanilyen összeg. Várható a korábbi választási időszakban 67 évesre emelt nyugdíjkorhatár csökkentése is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.