Késedelmi kamatfizetés: az EuB-döntés hatásai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ahogyan az már a sajtóhírekben is megjelent, az Európai Unió Bírósága legfrissebb magyar vonatkozású döntésében (C-254/16.) megállapította, hogy a késedelmi kamatfizetésre vonatkozó hazai rendelkezések nincsenek összhangban az uniós joggal. Fontos felhívni azonban a figyelmet az ügyben hozott ítélet hosszú távú következményeire is.


Dr. Várszegi Zoltán, a Réti, Antall és Társai PwC Legal Ügyvédi Iroda irodavezető partnere szerint ez a döntés rávilágít arra, hogy az akár évekig is elhúzódó adóhatósági ellenőrzéseknek, valamint áfakiutalási gyakorlatnak az Európai Unió hozzáadott érték adó irányelve korlátokat szab. Az uniós jog által védelemben részesített adósemlegesség elvének ugyanis az is a részét képezi, hogy az adózó ésszerű időn belül visszakapja a rá áthárított áfát. Ha pedig ez nem történik meg, akkor a pénzügyi veszteségét az adóhatóságnak késedelmi kamat megfizetésével ellentételeznie kell. A csütörtöki ítélet rámutatott arra, hogy bizonyos magyar eljárási szabályok nem – vagy nem teljes mértékben állnak – összhangban a fent említettekkel és ilyen esetben a magyar bíróságnak ezeket nem szabad figyelembe vennie a döntése meghozatalakor, hanem közvetlenül kell alkalmaznia az uniós jogot.

 

Az adóhatósági ellenőrzések ésszerű határidővel történő lezárása a Kormánynak is a kiemelt célkitűzései között szerepel, így a jelenlegi ítélet gyakorlatilag ennek a végrehajtását is szorgalmazza, fogalmazott Dr. Varga Szabolcs, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának menedzsere. Kiemelte továbbá, hogy nem csupán az adóhatósági gyakorlat, hanem az annak alapját képező jogszabályi környezet is újragondolást igényel, hiszen az adóhatóság csak a hatályos magyar rendelkezéseknek tett eleget, amikor elutasította az adózó késedelmi kamatigényét. Az Európai Bíróság által kifogásolt rendelkezés bizonyos esetekben – ahogyan ez a jelen ügyben is történt – súlyosan sértheti az arányosság uniós elvét is (például az eljárás ésszerűtlen elhúzódása esetén), így az adózás rendjének jelenleg is folyó újragondolása során a jogalkotónak ezt is célszerű figyelembe vennie.

A fent írtakból is látható, hogy sok esetben a magyar jogszabályok és a hatósági gyakorlat szigorúbbak, illetve nincsenek összhangban az uniós rendelkezésekkel, így amennyiben az adózók úgy érzik, hogy a fenti jogelvek vonatkozásában méltánytalanság érte őket, érdemes szakértők segítségével az uniós rendelkezésekre hivatkozással valamennyi jogorvoslati fórumot igénybe venniük, akár a múltra nézve is.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]