Két új START kártya júliustól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2007. évi XIV. törvény módosította a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szabályait. (A jogszabály a Magyar Közlöny 2007/36. számában jelent meg.)

Pontosították a START kártyára való jogosultság feltételeit. Tekintettel arra, hogy a START-kártya és az ahhoz kapcsolódó járulékkedvezmény a pályakezdők elhelyezkedését segíti elő, akik először lépnek a munkaerőpiacra. Éppen ezért a módosított rendelkezések értelmében a jövőben nem igényelhetnek kártyát azok, akik korábban vállalkozási vagy megbízási szerződés, illetve vállalkozói igazolvány alapján már dolgoztak.

Az újonnan bevezetendő, szintén kétéves érvényességű START PLUSZ kártyát az a személy válthatja ki, aki a gyes, a gyed, illetve a gyermeknevelési támogatás (gyet), valamint az ápolási díj folyósításának a megszűnését követő egy éven belül kíván foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni, vagy aki a gyermek egyéves korának betöltés után a gyes folyósítása mellett kíván munkát vállalni, feltéve, hogy foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban nem áll. START plusz kártyát válthatnak ki a tartósan álláskeresők is.

A START PLUSZ kártyával rendelkezők foglalkoztatása után a munkaadót mentesül a tételes eho megfizetése alól, továbbá a 3 százalékos munkaadói járulék és a 29 százalékos társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér tizenöt százalékának, második évében huszonöt százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli. A munkaadó ez utóbbi kedvezményt legfeljebb a minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalap erejéig érvényesítheti. Fontos szabály, hogy a járulékkedvezmény csak akkor jár, ha a foglalkoztatás időtartama a harminc napot meghaladja és a munkaidő legalább a napi négy órát eléri.

A munkaerőpiacon halmozottan hátrányos helyzetben lévő álláskeresők ún. START EXTRA kártyát válthatnak ki. Halmozottan hátrányos helyzetben lévőnek minősíti a törvény a 50 év feletti, illetve legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel (8 általános) rendelkező tartós álláskeresőket. A munkaadót a START EXTRA kártyával foglalkoztatott dolgozója után az alábbi járulékkedvezmény illeti meg:

  • mentesül a tételes eho megfizetése alól, továbbá
  • a foglalkoztatás első évében mentesül a 3 százalékos munkaadói járulék, valamint a 29 százalékos
    társadalombiztosítási járulék megfizetése alól, a második évben pedig ezek együttes összege helyett a bruttó munkabér tizenöt százalékát köteles csak járulékként megfizetni.

Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.