Kétéves lehet a telekomadó
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Erste elemzése szerint két évig lesz telekomadó. A hvg.hu úgy tudja, az internetforgalmat mégsem adóztatná meg a kormány.
Tartásról eladásra minősítette le az Erste a Magyar Telekom papírjait. A bank elemzőinek véleménye szerint a kormány által bevezetni kívánt internet- és telefonadó csökkenti a távközlési cégek forgalmát és profitját – írja a portfolio.hu. Az Erste elemzői arra számítanak, hogy az új adót legalább 2 évre veti ki a kabinet.
A hvg.hu úgy értesült, hogy elképzelhető: a netes adatforgalmat mégsem adóztatná meg a kabinet, mert azt túl könnyű elterelni Magyarországról.
A kormány keddi ülését tárgyalja az új adó ötletét, és még áprilisban benyújtja Brüsszelnek a konvergenciaprogram legfrissebb változatát, amelyben arról igyekszik majd meggyőzni az uniós döntéshozókat, hogy képes évről évre csökkenteni az államháztartás hiányát.